Gyermekem gyakran beteg, betegségek lelki okai

Szerző: Takács Péter

Mi lehet a lelki oka, ha gyermekem gyakran beteg?

Ha sokszor beteg a gyermeked, annak orvosi okokon kívül lelki okai is vannak. Ismerd fel gyermeked lelki állapota, és a betegsége közötti összefüggéseket!

Tartalomjegyzék

[lwptoc]

Okok, amitől gyermekem gyakran beteg

Túl könnyű lenne azt állítani, hogy csak azért beteg a gyermek, mert a szülő nem figyel rá eleget, és a betegséggel csak a plusz figyelmet akarja kikényszeríteni.

De az sem teljesen állja meg a helyét, hogy a gyermeket mindig bacilusok fertőzik meg. Mert miért fertőznek meg egy gyereket állandóan a bacilusok, míg egy másik mindig védett marad?

Nem célom, a szakemberek orvosi tudását felülírni, és nem is lenne etikus. Ezért közelítjük meg a dolgokat lelki oldalról.

Első lépésként vizsgáljuk meg a gyermek helyzetét: mi minden játszódik le benne, attól fogva, hogy megszületett.

Kisgyermekkor a gyermek szemszögéből

A kisgyermek függ a szülői gondoskodástól, szeretettől, törődéstől. Még nem alakult ki a beszédértés, és a beszéd képessége. Ezért más szinten érzékel, kommunikál a környezetével. Ezen az érzékelésen, kommunikáción múlik az élete. Szavak nélkül, hangok, érintés, és ízek által közvetített információk tömegével találkozik.

A kisbabának, sőt még a kisgyermeknek is nagyon fejlett antennái vannak, hogy érzékelje maga körül a világot.

A maximális figyelem, szeretet a túlélést jelenti számára. Amikor úgy érzi, hogy ez hiányzik, vagy valami baja van, sírással jelzi.

De van úgy, hogy mindez nem elég. Szüksége van más figyelemfelhívó eszközökre.  Megtanul gügyögni, mászni, szavakat kiejteni, de a belső érzékelése még mindig erős.

Ha úgy érzi, nem teljes az élete, felhívja magára a figyelmet: sír, beszél, több figyelmet igényel (rendetlenkedik, verekszik, stb.).

Amikor rosszabbul érzi magát, és a problémája sem oldódik meg olyan könnyen, fájni kezd a feje, a hasa, miközben az állandó stressz miatt az immunrendszere is gyengül, és végül fogékonnyá válik a betegségekre.

A kisgyerekek betegségének legfőbb oka: a stressz

Az egyik legfőbb ok, ha a gyermekem gyakran beteg: a stressz

Az immunrendszer gyengülésének oka a hosszan tartó stressz.

Ez a gyerekeknél, és a szülőknél is így van.

De mitől stresszel egy kicsi gyerek?

  • Stabilitás csökkenése a család körülményeiben (költözés, építkezés, anyagi bizonytalanság).
  • Stabilitás csökkenése a családban (meny vs. anyós problémák, férj vs. feleség problémák, betegség, haláleset, stb.)
  • Stabilitás csökkenése a gyermek életében (válás, anya visszamegy, vagy visszamenne dolgozni, más vigyáz a gyerekre, bölcsőde-, óvodakezdés, testvér születése)
Teszteld le mennyire boldog a gyereked!

Mit tehetek, ha a gyermekem gyakran beteg?

Emlékezetes volt számunkra, mikor középső gyermekünk megbetegedett, vagy inkább látszott rajta, hogy beteg lesz, első lépésként gyógyszerek helyett több figyelmet fordítottunk rá. Azokon az éjszakákon közöttünk aludt, és az egyikünk egész nap vele volt. Előfordult, hogy másnapra meggyógyult, pedig este még 38 fokos láza volt!

Másnap sem vittük oviba, hanem valamelyikünk otthon maradt vele. A gyermekünk stabilitása varázsütésre helyreállt. Ilyenkor egy-két nap elég volt a regenerálódására a legnagyobb influenza járványok idején is. Kevesebbet hiányzott így, mint az óvodás társai, és mire iskolás lett szinte el is felejtettük a “beteg időszakokat”.

Mi ebből a tanulság?

  • Ha úgy érezzük, hogy valami nem stimmel a gyermekkel, fordítsunk extra figyelmet rá!
  • Próbáljuk meg kitalálni, hogy igazából mitől fél, mi miatt nem érzi magát biztonságban. Tanuljunk meg ráhangolódni az ő lelki világára. Ez segíteni fog a megértésben, és a megoldás megtalálásában.
  • Legyünk kiszámíthatók! Tudja a gyermekünk, hogy ki jön érte, és mikor. Könnyű beleesni abba a csapdába, hogy megígérek neki valamit, csak hogy nyugi legyen, de nem tudom betartani. Ez kisebb dolgoknál nem okoz nagy törést, de egy elvált szülőnél például, akinek egyedül kell helytállnia, vagy ritkán látja a gyermek, komoly csalódás az ára.
Találjuk meg, hogy mi lehet gyermekünk betegségének a lelki oka!

Találjuk meg, mi lehet gyermekünk betegségének a lelki oka!

A magyar nyelv nagyon kifejező, használjuk “kódfejtésre”!

Például: ha a gyermek tüdőgyulladásos, akkor lehet, hogy valamitől “be van gyulladva”.

Ha valami “nem fér a fejébe”, akkor esetleg a feje fáj gyakran.

Vagy, ha “nem tud megemészteni valamit”, gyakoriak lehetnek nála a hasfájások, vagy épp a hasmenés, székrekedés.

Mielőtt elvetnénk ennek a lehetőségét, gondolkodjunk a gyermekünk fejével, figyeljük, milyen szavakat használ a lelki problémája leírására, és vessük össze a fizikai tüneteivel.

Jó eséllyel rá fogunk jönni a betegsége valószínűsíthető lelki okára, okaira is. Ráadásul ez nemcsak a betegség lelki okainak a gyógyításában, de a szülő-gyermek kapcsolat erősítésében is fontos szerepet játszik.

Hogyan oldjam fel a lelki okokat, ha gyermekem gyakran beteg?

A betegség lelki okai mögött mindig negatív érzelmek vannak félelem, aggodalom, fájdalom, szomorúság, stb.

Ezeket oldjuk a saját eszközeinkkel: nyugtassuk meg, csempésszünk vidámságot, békét az életébe, játszunk vele és meséljünk neki sokat, szervezzünk több közös programot.

Ezek az évek túl hamar elszállnak ahhoz, hogy kihagyjuk a lehetőségeket a szorosabb kapcsolat kiépítésére

Ha ez nem elég, és a gyermekünk még mindig túl sokat betegeskedik, akkor jöhet az EFT, ami még akkor is működik, ha a kisgyermek nem tudja elmondani, mi baja. Miért? Mert mindig van egy anyukája, és apukája, aki nyitott arra, hogy az ő segítségével, rajta keresztül oldódjanak a belső feszültségei, és a stresszhelyzetek.

A kisgyerekekkel végzett probléma feldolgozás jelentős része a szülőkön keresztül történik. De ez széppé, és felemelővé is teszi a közös munkát.

Mert a szülő többé már nem tehetetlen aggódással szemléli a helyzetet. A foglalkozások során megérti a gyermeke helyzetét, és problémáját. Ez már önmagában segít a szülői feszültségek oldásában.

De ami még ennél is fontosabb: képes tevékenyen segíteni a gyermekén, és képes kezébe venni a saját, és a gyermeke sorsát is!

Hogyan tudok segíteni a gyakran beteg gyermekemen?

Hogyan tudok segíteni neki, ha gyermekem gyakran beteg?

Tudtad, hogy sokkal több eszköz van a kezedben, mint amit eddig gondoltál?

A kisgyerekes anyukák sokszor tehetetlennek érzik magukat, mert csak azt látják, hogy a kicsi szenved, miközben nem tudja elmondani, mi baja.

Ez a tehetetlenség azonban megszüntethető!

Tudod mekkora élmény, ha már nem együtt szenvedsz a gyermekeddel, hanem hatékonyan tudsz neki Te is segíteni?

Mennyit növekedne az önbecsülésed anyaként, ha képes lennél megoldani a gyermeked gyakori betegeskedését?

Mit érdemes megfontolni?

Gyermeked és közted ebben az időszakban a legszorosabb a kapcsolat, ezért „átjönnek” az ő érzései is, így Te is jobban szenvedhetsz, ha ő rosszul érzi magát.

A gyakorlati segítő munka során számtalanszor bebizonyosodott, hogy az anya és gyermeke közötti szoros kapcsolat miatt az édesanyákon keresztül is lehet oldani a kicsi feszültségeit, a benne lévő stresszt.

Ezért a legegyszerűbb, amit tehetsz, ha megtapasztalod a segítésnek azt a formáját, mikor rajtad keresztül dolgozunk a gyermeked problémáival. Ez a segítségadás sok erőt ad, és megerősíti anyaként az önbizalmad, amellett, hogy gyermeked gyakori betegeskedésének lelki okai is megszűnnek!

A kisgyermek betegségének lelki okai oldhatók az anyán keresztül is!

Ez azért hatékonyabb, mint a közvetlen, gyerekekkel folytatott munka, mert:

  • Ha az anya nyugodt, a gyermek is nyugodtabb,
  • Te pedig intenzívebben, és mélyebben tudsz figyelni, együttműködni, mint egy 2-5 éves gyermek. Még az ő érzéseit is könnyebben ki tudod fejezni, miközben persze azt is megérted, mi zajlik benne ilyenkor.
  • A tapasztalat azt mutatja, hogy kétszer jobb eredményt hoz, ha a szülővel foglalkozunk, és rajta keresztül oldjuk a kisgyermekek betegségének lelki okait, mintha közvetlenül a gyerekekkel foglalkoznánk!

Hasznos kérdések és válaszok

Biztos, hogy lelki okai vannak egy gyerek betegségének?

Fertőző ágensek (baktériumok, vírusok, stb.) mindig ott vannak, nem lehet kizárni őket. A gyerek életében jelen lévő stressz, és annak a megoldatlansága hajlamosítja mindnyájunkat a betegségekre, mert emiatt legyengül az immunrendszerünk. Ilyen élethelyzetek a tulajdonképpeni lelki okok, melyek a betegségekhez vezetnek.

Ha a gyerek gyakran beteg, akkor elkezdhetek aggódni, hogy később is beteges lesz?

Nem. Koncentrálj az azonnali megoldásra, de mindig dolgozz a háttérben lévő lelki okok oldásán is. A gyereknek adj egy mintát, hogy az ilyen helyzeteket nem betegséggel (mint figyelemfelhívó, figyelemelterelő eszköz) oldjuk meg, hanem azzal, hogy dolgozunk magunkon.

Mi hozza meg a leggyorsabb változást a gyerek életében, ha a gyerek gyakran beteg?

A saját félelmeid, a gyerek sajnálatának elengedése nem csak téged erősít meg, hanem a gyereknek is szárnyakat ad.

Ha a gyerek betegségének lelki oka van, akkor most orvoshoz menjek vagy keressek egy jó természetgyógyászt?

Ha a gyerek beteg, menj orvoshoz. De ez nem zárja ki azt, hogy más úton is – hosszú távon – keresel megoldást. Mindkét fél azért van, hogy segítsen. Egy figyelmes gyerekorvosnak is lehetnek jó meglátásai a konkrét betegségeken gyógyításán túl is. Ehhez egy természetgyógyász sokat tehet még hozzá.

Jelentkezz Gyerek tanácsadásra, hogy közösen kidolgozzuk a legjobb megoldást!

Itt nemcsak a probléma megismerése, a közös célok felállítása történik meg, de személyes tapasztalatot szerzel a stresszkezelő módszerek alkalmazásában. Te és a gyermeked is megtanuljátok az EFT-t használni.

Legyünk együtt szemtanúi a gyermeked változásának!

Foglalj időpontot!

Az űrlapon kiválaszthatod, melyik tanácsadóhoz szeretnél jönni, és személyes, vagy online tanácsadást szeretnél. 1-2 napon belül telefonon megkeresünk időpont egyeztetésért a megadott telefonszámon.

A foglalkozások ára:

Stresszkezelés esetén: 18.000 Ft / alkalom; 4 alkalmas bérlet: 64.000 Ft

Házasság megmentés, válás, válás feldolgozás esetén: 22.000 Ft / alkalom; 4 alkalmas bérlet: 80.000 Ft

Feliratkozó

18 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 64 000 Ft

22 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 80 000 Ft