Hány éves kortól lehet otthon hagyni a gyereket? – 13 kérdés, amit vegyél figyelembe!

Szerző: Takács Péter

Hány éves kortól lehet otthon hagyni a gyereket? Ez bizalom, gyakorlat, és felelősség kérdése is. Milyen feltételeket vegyél figyelembe, mielőtt egyedül marad a gyerek a lakásban?

A cikkben gyakorlati tanácsokat kapsz, hogy megelőzd a bajt.

A válás feldolgozás lelki folyamata

Hány éves kortól lehet otthon hagyni a gyereket egyedül?

Csak a kor számít, vagy mást is figyelembe kell venni?

Alapvetően kisgyereket 7-8 év alatt soha ne hagyj egyedül!

Nemcsak azért, mert baj történhet, hanem amiatt is, mert az ilyen kisgyerekeknél az idő, mint fogalom még nem igazán létezik. Nem is éreznék biztonságban magukat, már attól sem, mert a szülő nincs jelen.

Felnőttek szorongásának feldolgozása során sokszor lyukadtunk ki oda, hogy gyerekkororukban a szülők egyedül hagyták őket. Ezért már gyerekként elveszítették a biztonságérzetüket, pedig semmi “igazán” traumatikus nem történt velük.

Tehát az egyik válasz a kérdésre, hogy hány éves kortól lehet otthon hagyni a gyereket, az, hogy 7-8 éves korig semmiképp!

7-8 éves kortól nagyjából 12 éves korig a gyerekeket ne hagyjuk otthon egyedül hosszabb ideig. Maximum egy-két órára biztonságos nekik.

12-16 éves kor között nappalra egyedül hagyhatod őket, de éjszakára még nem.

16 éves kor után akár éjszakára is. Ilyenkor már próbálgatni kezdik az önállóságukat, és kell is némi távolságtartás nekik is és a szülőknek is.

Bár a kiskorú gyerekek otthon hagyása önmagában nem meríti ki a kiskorú veszélyeztetésének jogi kategóriáját, de a gyámügy az adott helyzetet felülvizsgálhatja.

Abban az esetben, ha az egyedülhagyás során bármi történik egy kiskorú gyerekkel, annak felelősségét a szülőknek kell viselni.

Az életkor önmagában nem mérvadó, egyénileg is mérlegelned kell az alábbiakat

1. Hol éltek, milyen a szomszédság? Mennyire biztonságos környéken laktok?

2. Mennyire lehet a szomszédokra számítani? hajlandók-e ránézni a gyerekekre, amíg távol vagytok?

3. Milyen a lakásotok, házatok? Mennyire biztonságos?

4. Mennyire érett a gyereked?

5. A gyereked mennyire szorong? (Ne arra figyelj, amit mond, mert amíg ott van anyu sok gyerek „hős”, hanem arra figyelj, hogyan mondja azt, hogy „minden rendben lesz”. Nemcsak a szavak számítanak, hanem a hangsúly is!)

6. Képes-e a szabályokat betartani, vagy azokat folyamatosan feszegeti?

7. Hogyan kezeli a váratlan helyzeteket? Hajlamos-e pánikra, vagy képes nyugodtan átgondolni a helyzetet?

8. Milyen az ítélőképessége? Mennyire jó a helyzetfelismerése?

9. Egyedül van-e, vagy van nagyobb testvére?

10. Ha testvéreket hagysz egyedül otthon, akkor mekkora köztük a versengés?

11. Képes-e váratlan kisebb balesetek esetén ellátni magát? Az elsősegély doboz elérhető magasságban van-e neki is? (Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég, ha leejt egy poharat, aminek a szilánkjai elvághatják a kezét, és ragtapaszt kell használnia.)

12. Képes-e arra, hogy nem áll szóba idegenekkel?

13. Elérhető vagy-e a távollét alatt? Ha nem, akkor nem hagyhatod magára a gyereket!

 

A gyerekeknek szükségük van önállóságra, bizalomra, de azt is érdemes átgondolnod, hogy:

  • Biztos, hogy akkor, és úgy kell elmenned otthonról?
  • Esetleg nem várhat-e, ami miatt elmész otthonról, vagy nem oldható-e meg más módon?

 

Hány éves kortól lehet otthon hagyni a gyereket? 2.

Feltételek, ahhoz, hogy eldöntsd, hány éves kortól lehet otthon hagyni a gyereket

Milyen feltételeket kell betartanotok ahhoz, hogy egyedül lehessen hagyni egy gyereket otthon?

Amit a gyereknek mindenképp tudnia kell, mielőtt egyedül hagyod:

  • A saját, és szülei teljes neve, lakcíme, és telefonszáma.
  • Rakd ki a falra a legszükségesebb telefonszámokat, mint rendőrség, tűzoltóság, mentő. A hívásokat gyakoroljátok be. (Baj esetén a gyereknek azonnal meg kell tudnia mondani a nevét, címét, és azt, hogy mi történik).
  • A távolléted alatt a gyereket fel kell tudnod hívni, és ezt meg kell vele beszélned. (Ha nincs ott a szülő, a gyerekek belefeledkeznek a videókba, játékokba, és ha a fülhallgató a fülükben, nem fogják hallani, hogy keresed őket, ezért a telefonjuk legyen látható helyen!)
  • Be kell tudnia zárni az ajtót, és az ablakokat az egész lakásban.
  • Fel-, illetve le tudja kapcsolni a villanyokat.
  • Tudja kezelni a riasztót.
  • Tudja kezelni a mikrohullámú sütőt.
  • Ha bármi extrém baj van, akkor mutasd meg neki, hogy melyik házba / lakásba mehet át. (Ez csak elővigyázatosság. Ha mégis szükség lenne, áldani fogod az eszed, hogy felkészítetted a gyereked.)
  • Nem csinálhat semmit az árammal, vasalóval, sütővel, se a szerszámokkal, amíg távol vagy! (A szerszámok eleve jó, ha zárható helyen vannak.)

 

Hány éves kortól lehet otthon hagyni a gyereket? 3.

Gyakorlat teszi a mestert!

Ha úgy érzed, hogy minden rendben lesz, akkor se dobd be a gyereket a mélyvízbe.

Menj el otthonról 30 percre, de légy a gyerek számára elérhető.

Ha visszaértél, kérdezd meg tőle, hogy érezte magát.

A távolléti időt csak fokozatosan emeljétzek, ahogy a gyerek biztonságérzete is növekszik.

Milyen vészhelyzetek fordulhatnak elő?

1. A szülőket keresik telefonon, de ők nincsenek otthon.

A gyerekek ügyesek, és jól kezelik a mobiltelefont. Csak azokat a hívásokat vegyék fel, akiket ismernek. Ha van még a lakásban vonalas telefon, nyugodtan hagyják figyelmen kívül a csörgését.

2. Elmegy az áram.

14 éves kor felett megtanítható, hogy hol vannak a villanyóraszekrényben a biztosítékkapcsolók, és azt visszakapcsolhatják.

Kisebbeknél ez nem tanácsos, és sokkal egyszerűbb, ha van elemlámpa, illetve a mobilon világítás.

3. Kisméretű tűz keletkezik.

Elektromos tüzet nem oltunk folyadékkal, hanem az áramot kapcsoljuk le.

Kifröccsenő olajat a konyhában ruhával tudják letakarni, miután elzárták a gázt!

4. Idegen akar bejönni.

Nem nyitnak ajtót, és nem állnak szóba vele.

5. A gyerekekkel beszélj meg egy jelszót.

Amit csak ti tudtok, ha bármi történik. Idegennek csak a jelszó ismeretében engedelmeskedjenek a gyerekek.

Ezeket a helyzeteket lehetőleg ne az elmenetel előtt gyakoroljátok be, hanem folyamatában és fokozatosan.

Így a gyerek számára az otthon hagyás előtti „gyorstalpaló” sem lesz olyan szorongató, inkább csak ismétlés.

 

Hány éves kortól lehet otthon hagyni a gyereket? 4.

Mielőtt elmennél otthonról

Egyeztess a gyerekkel, hogy mikor fogod hívni, és mikor jössza haza.

Ha bármi közbejön, azonnal jelezd neki!

Szabályok lefektetése: ha barátok jönnek, akkor a lakás helységei közül melyiket használhatják, számítógép használat időkorlátot is célszerű beállítani.

Tegyél el minden, gyerekre veszélyes eszközt: alkohol, cigi, gyógyszerek, éles eszközök, szerszámok, tűzgyújtó szerszámok (grillgyújtó, fűnyíróba benzin), autó, motor és egyéb veszélyes eszközök kulcsa, gázspray, riasztó, zárt szekrények kulcsa.

 

Milyen hibákat követhetsz el szülőként, ha egyedül hagyod otthon a gyereked?

  • Nem készítetted fel a gyereked a váratlan helyzetekre.
  • A szülői felügyelet hiányát a gyerekeid arra használják fel, hogy egymással balhézzanak.
  • Nem próbáltátok el dolgokat, csak bedobtad a gyereked a mélyvízbe.

Rábízhatod-e a nagyobb gyerekedre a kicsit, ha elmész otthonról?

Általában a gyerekek között nincs nagy korkülönbség. Ha csak néhány év van, akkor a kicsi nem fog engedelmeskedni a nagynak, a nagyobb viszont hajlamos lesz, hogy főnökösködjön a kicsi felett.

Ezért nem mindegy, hogy mit teszel, és milyen felelősséggel ruházod fel a nagyobb gyereked!

Semmiképp nem javaslom, hogy bármilyen felelősséggel ruházz fel egy 16 évnél fiatalabb gyereket, mert ő nem vállalhatja egyik tesója helyett sem a felelősséget.

Ahogy babysittert sem fogadsz 18 év alatt, nem fair egy 13 évesre rábízni a 10 éves kisebbet. Hiába ő a “nagy” annyival nem idősebb, hogy felnőttként tudjon kezelni helyzeteket.

Ha a nagyobb gyerek is 16 évesnél fiatalabb, akkor minden gyereknek a saját viselkedésére kell figyelnie, nem a másikra.

Mielőtt rábíznád a nagyobb gyerekre a kisebbet, kérdezd meg tőle, hogy ő hogyan gondolkodik erről.

Mennyire képes (és szeretne!) felelősséget vállalni?

Ha a kisebbnek bármilyen speciális problémája van, akkor a nagyobb képes-e erre is figyelni (ételallergia például)?

Egy ilyen szituáció könnyen előfordulhat a mozaikcsaládok esetében. A szabályokról ilyenkor az egy háztartásban élő másik házastárs is tudjon, és egyezzen bele.

Póbáljátok ki a gyakorlatban, de csak kicsiben.

A tapasztalatokat beszéljétek meg!

Találjatok ki valami kész programot, amit mindenki szeret. Így a nagyobb gyereknek nem kell azon gondolkodnia, hogyan kösse le a kicsi figyelmét (például közös filmnézés, társasjáték).

 

Hány éves kortól lehet otthon hagyni a gyereket? 5.

És ha te szorongsz attól, hogy hány éves kortól lehet otthon hagyni a gyerekeid?

Ebben az esetben azt kell megtalálnod, hogy mi lehet az oka a saját félelmeidnek.

Az alábbiak mind felerősíthetik a szorongásod, hogy egyedül hagyd a gyerekeid:

  • Gyakran voltál egyedülhagyva kicsiként, és féltél.
  • Rossz múltbéli tapasztalatok például gyerek balesetei, kórházi élmények…
  • Alapból sok dologtól szorongsz, és képes vagy a dolgokat „túlgondolni”, felnagyítani.
  • Történtek a családban tragédiák, melyeket nem dolgoztál fel.
  • A saját gyerekkel kapcsolatos veszteségeid (vetélés, abortusz).

Ezek a lehetőségek lehetnek megrázóak is, ezért javaslom, hogy merj te is foglalkozni ezeknek az életeseményeknek a feldolgozásával.

Erre itt minden segítséget megkapsz.

 

Ezek is érdekelhetnek

22 tipp hogyan tudsz a hatékony tanulásra koncentrálni?

22 tipp hogyan tudsz a hatékony tanulásra koncentrálni?

A fókuszált, hatékony tanulás trükkjei felsősöknek, középiskolásoknak Egy önállóan tanuló diák 15 percenként teszi félre a tanulást, hogy mással foglalkozzon. Hogyan lehet fókuszáltan a hatékony tanulásra figyelni? Mik a koncentrált tanulás trükkjei? Egy...

bővebben
Szülői elidegenítés jelei a gyerekeknél és felnőtteknél

Szülői elidegenítés jelei a gyerekeknél és felnőtteknél

A szülői elidegenítés jelei közül az egyik legfontosabb, mikor az egyik szülő tudatosan elzárja a másik elől a gyermeket. Ha úgy érzed, veled ez történt gyerekként, vagy szülőként épp ez történik közted és a gyermeked között, akkor olvass tovább, hogy kiderítsd,...

bővebben
12 ötlet a pozitív gyerekneveléshez vezető úton

12 ötlet a pozitív gyerekneveléshez vezető úton

Gondolkodtál már rajta, hogy változtatnál a régi gyereknevelési szokásaidon? Többször vagy türelmetlen, és ideges a gyerekeiddel, mint szeretnéd? Többször szakad el a cérna, kiabálsz, veszekszel velük, utána pedig lelkiismeret furdalásod van, és az egészet megbánod?...

bővebben
A szorongás leküzdése egyedül 3 megközelítéssel

A szorongás leküzdése egyedül 3 megközelítéssel

Ha szorongsz, az napi szinten keserítheti meg az életed. Ilyenkor nem tudsz mit csinálni, egyszer csak rád tör a szorongás. Úgy tűnik, mintha a semmiből jönne, és kiszámíthatatlan az érkezése, és a tünetek erőssége. De valójában végig követhető, hogy a szorongás, vagy...

bővebben

0 hozzászólás