A fókuszált, hatékony tanulás trükkjei felsősöknek, középiskolásoknak
Egy önállóan tanuló diák 15 percenként teszi félre a tanulást, hogy mással foglalkozzon.
Hogyan lehet fókuszáltan a hatékony tanulásra figyelni? Mik a koncentrált tanulás trükkjei?
Tartalomjegyzék
[lwptoc]
Egy Harvard egyetemi kutatás szerint az időnk majdnem 50%-át mással töltjük, mint amivel kellene, ami a feladatunk lenne.
Mi a hátránya a hatékony tanulás hiányának?
Azaz, ha nem koncentrálunk arra, amit épp csinálunk.
1. Sok időt vesz igénybe.
2. Unalmas.
3. Rossz a hatékonysága.
4. Átvered magad. Azaz azt hiszed, hogy már mennyi időt tanultál, valójában pedig csak ültél a könyv fölött egy ideig…
5. Idegesítő, mert közben tudod, hogy nem haladsz rendesen.
6. Aggasztó. Hiszen tudod, hogy holnap dolgozat, és te még este 7-kor se tudtál belekezdeni, mert minden más „fontosabb” volt. Vagy mostanáig szinte semmi nem ragadt meg a fejedben.
Amit mindeképp tegyél félre ezeknek a hatékony tanulási technikáknak az olvasásakor
Abban senki sem kételkedik, hogy a tanulás tud unalmas, vagy felesleges is lenni, és lehet, hogy a tanultakat soha nem fogod az életben használni.
Azonban most ne azt elemezd, hogy mennyire nem szeretsz tanulni, hanem legyen az a célod, hogy a tanulásra fordított időd minél rövidebb, ÉS hatékonyabb legyen.
Hatékony tanulási technikákkal sokkal hamarabb a végére érhetsz bármilyen tanulásnak, miközben sokkal eredményesebbnek is érezheted majd magad.

Hogyan tudsz hatékony tanulási technikákkal koncentráltan és gyorsabban végezni?
1. tipp: Készíts tervet a tanuláshoz!
Frusztráló lehet, ha hirtelen sokat kell megtanulni.
Éppen ezért, ahelyett, hogy besokallnál a rengeteg anyag miatt, tervezz előre!
A tervek felírhatod papírra, vagy vezetheted digitálisan is.
Ha az utóbbit választod, érdemes a különböző kütyükön a terveid szinkronizálni, és figyelmeztető üzeneteket beállítani.
A tervezés során határozd meg, mi a legfontosabb, ami a legnagyobb eredményt hozza majd számodra, és ennek állj neki elsőre.
Amikor tervezel, hagyj időt magadnak az egyéb elfoglaltságaidra is (szabadidő, sport, hobbi, magánélet).
2. tipp: A hatékony tanuláshoz kapcsold ki az üzeneteid figyelmeztetéseit
A leghatékonyabb figyelemelterelő az internet, és a folyamatosan bejövő üzenetek, amikre válaszolnod „kell”.
De az üzenetek csak minimálisan kis százaléka igényel azonnali visszajelzést.
Ezért a hatékony tanuláshoz tedd a szobád másik sarkába a telefonod, lenémítva, ne zavarjanak üzemmódba.
Ha kell a net a tanuláshoz, akkor minden figyelemelterelő alkalmazást zárj be. Csak az legyen nyitva, amire szükséged van.
3. tipp: Kapcsold ki a netet!
Ha nincs szükséged a netre, akkor kapcsold ki erre az időre.
Offline környezetben sokkal hatékonyabban fog menni a felkészülés.
Ha erős a kísértés, akkor akár a wifit is kihúzhatod.
4. tipp: Ha nagy a feladat, oszd kisebb részekre
A halogatást nagyszerűen lehet erősíteni azzal, ha nagy egészként gondolsz egy feladatra: pl. a nyelvvizsgádra, vagy egy év végi témazáróra.
Ezért a nagy feladatokat szedd szét olyan apró részekre, amivel már úgy érzed, simán meg tudsz küzdeni.

5. tipp: Használj fejhallgatót!
Lehet, hogy idegesít a zaj körülötted.
De a családtagjainkat, kisebb tesót, szobatársakat nem lehet olyan könnyen parkolópályára állítani.
Ezért a zajt szűrd ki másként. Használj fejhallgatót, akár úgy, hogy nem hallgatsz benne semmit.
Vagy füldugót. Ez a vizsgálat például azt bizonyítja, hogy a klasszikus zene segíti a hatékony tanulást, jobban tudsz tőle koncentrálni.
6. tipp: Találd meg a legjobb helyet a hatékony tanuláshoz
A tanuláshoz nem minden hely egyformán jó.
Van olyan hely, ahol csak bedepizni lehet, de tanulni nem.
Máshol pedig a figyelmed terelődik el könnyen.
Keress egy nyugodt, de lehetőleg világos helyet, ahol kialakítod a kis tanulókuckódat.
Nem feltétlenül kell, hogy ez a saját szobád legyen.
Lehet, hogy egy könyvtár, vagy a kerti pad sokkal jobban biztosítja az idilli környezetet számodra.
Ha mindig ezen a helyen tanulsz, akkor az agyad is emlékezni fog arra, hogy itt tanulni szoktál. Így az agyad is segít átállni “tanulás” üzemmódba.
7. tipp: Takarítsd el a figyelemelterelő dolgokat
Amikor a kétnapos bögrék, és banánhéjak között egyensúlyozva kell egy pici helyet szorítani, hogy egyáltalán le tudd tenni a könyvet, akkor nehéz odafigyelni a tanulásra.
A koncentrációt viszont nagymértékben segíti, ha nem kell egyéb dologra figyelni, csak az anyagra, amit meg kell tanulnod.
8. tipp: Jutalmazd magad
Bár a tanulás fontos, de ha a megtanult anyag miatt érzett örömöt összekötöd egy kis jutalommal, az agyad egyre inkább összeköti majd a tanulás élményét is a jutalommal.
Amit úgy fog értelmezni, hogy egy kis energiabefektetés után megérkezik a jutalom is.
9. tipp: Vedd észre, hogy elterelődött a figyelmed, és végezd el ezt a gyakorlatot!
A figyelem elterelődésének nyomon követése egyáltalán nem egyszerű.
Néha percek, vagy akár fél óra is eltelik, amíg egyáltalán felismered, hogy már nem tudsz koncentrálni, vagy valahol teljesen máshol jár az eszed.
A figyelemelterelődés általában hullámokban érkezik.
Van úgy, hogy eltelik közöttük akár 10-15 perc is.
Ha felismerted, hogy már másfelé „húz” a figyelmed, akkor csináld a következőt:
Csukd be a szemed, vegyél egy mély levegőt két másodpercig. Majd fújd ki szintén csukott szemmel két másodpercig. Ha még nem érzed, hogy hatékonyan visszatértél a jelenben, ismételd meg ezt a légzéstechnikát 2-5 alkalommal egymás után.

10. tipp: Kérd meg a társaid, családod, hogy ne zavarjanak
Egyszerű, de hatékony tipp.
Írd ki az ajtódra, hogy meddig nem zavarhatnak semmivel, mert most koncentrálni akarsz a tanulásra.
Ha jelzed a szándékod, valószínűleg a többiek is tiszteletben fogják tartani.
11. tipp: Aludj eleget (8 óra)
Igen, az elcsépeltnek tűnő elegendő alvás is bekerült a tippek sorába.
Miért?
Mert sokkal hatékonyabb a munkád, ha kipihented magad. Ha nehéz rávenni magad az esti lefekvésre, állíts be magadnak egy figyelmeztetőt, hogy ideje aludni.
12. tipp: Rendszeresség
Legtöbb tanuló hajlamos a “kampánytanulásra”.
Azaz: „még ráérek tanulni, csak pénteken lesz a dolgozat!”
De akkor sokkal nehezebb egyszerre mindent megjegyezni. Bár kétségtelen, hogy az agy csodákra képes.
A rendeszeres tanulás viszont olyan, mint az edzés.
Ha benne vagy nap, mint nap, könnyebben megy nemcsak a tanulás, hanem a fókuszált odafigyelés, és a memorizálás is.
Ha nem hiszed, próbáld ki!
13. tipp: Ha éhes vagy, egyél előtte
Ha fáradt vagy, egy kis szusszanás jól jön. Ez max 20-30 perc lehet. Tovább nem érdemes húzni, mert a sajét tanulásra fordtott időd fogod elpocsékolni.
Érdemes tanulás előtt kényelmesen átöltözni, inni egy pohár vizet. Ha éhes vagy, egyél, és szunyókálj egy kicsit (max 20-30 perc).
Ez mind a hatékony tanulásra segít felkészülni, ha előtt erelaxálsz egy kicsit.
14. tipp: Első a munka, utána a szórakozás
Talán ezt a legnehezebb betartani, de ha ez sikerül, már félig megnyerted a csatát!
Miért éri meg előre venni a munkát?
Mert az a tudat, hogy CSAK a tanulás után van időd játékra, szórakozásra, az agyadat arra serkenti, hogy koncentráltabban odafigyelj. Hiszen utána jön a jutalom.
15. tipp: Csinálj bulit a tanulásból
Ne csak a száraz anyagot biflázd, hanem keresd meg a módját, hogyan tudod más módon ugyanazt megtanulni.
Mondjuk használod a Duolingo-t, vagy a Youtube Videotanár-t, vagy egyéb csatornákat nézel, ahol oktató videók vannak.
De az is lehet buli a tanulásban, hogy képes vagy rávenni magad, hogy a száraz, unalmas anyagot a lehető leggyorsabban megjegyezd.
És itt is, mint mindenütt a gyakorlat teszi a mestert!
Fontos önbizalomnövelő számodra, ha tudod, hogy BÁRMIT képes vagy megtanulni!
16. tipp: Tarts szünetet!
Ha egyben akarsz felkészülni egy vizsgára, akkor azt fogod észrevenni, hogy a tanulásod hatékonysága rohamosan csökken.
Ezért iktass be szüneteket. Kb. minden 45 perc után 10 percet.
Ez nem időveszteség, hanem ennyi idő alatt tudod kipihenni magad.
Ne felejtsd el a szünet után a mobilod újra kikapcsolni.
A tanulás közben beiktatott szünetek hatékonyságáról ez a vizsgálat mond el többet.
A szüneted minősége annál jobb, minél többet tartózkodsz friss levegőn, mozogsz, sétálsz, feltöltődsz.
És annál rosszabb, minél többet tartózkodsz online térben.
17. tipp: Használj stoppert!
Állítsd be magadnak az órát.
Ha könnyen elterelődik a figyelmed, akkor ne a mobilod használd, hanem egy sima ébresztőórát.
És a beállított idő alatt (mondjuk 30 perc), igyekezz minél többet megtanulni, légy minél hatékonyabb.
18. tipp: Tanulás előtt csináld végig ezt a gyakorlatot!
Az alábbi linkre kattintva egy rövid, koncentrációt segítő stresszoldó gyakorlatsort nézhetsz meg.
Próbáld ki te is!
19. tipp: Tanítsd meg az agyadnak, hogy most tanulás idő van
Ha minden nap közel azonos időben ülsz le tanulni, arra ugyanúgy képes ráállni az agyad, mint a reggeli ébresztőre.
20. tipp: Állíts fel célokat!
Nem az a helyes, válasz, hogy „ne bukjak meg” vagy ”legyen jó munkám felnőttként”!
A valódi céljaidat keresd!
Azzal nincs baj, hogy még nem tudod, de azzal igen, ha nem is keresed.
Akiknek vannak céljaik, azok sokkal fókuszáltabban tudnak tanulni, dolgozni, egyáltalán bármit könnyebben elérnek az életben, mint azok, akiknek nincsenek céljaik.
21. tipp: Gyűjts információt!
Ha kevés időd van, akkor nem biztos, hogy célszerű nekiugrani az egész tananyagot egyszerre megtanulni.
Éppen ezért informálódj, és azt mindenképpen tudd meg, hogy mi az, amit kötelező tudni.
A tanulás közben kizárólag a lényegre, a kötelező elemekre figyelj, és azt tanuld meg.
Ha az anyagban megvannak a kötelező elemek, mint sarokpontok, akkor azok megtanulása sokkal könnyebben, és fókuszáltabban fog menni.
22. tipp: Egy napra három cél
Ha túl sok a dolgod, az tuti stresszt okoz.
Ezért kérdezd meg magadtól reggel (különösen érettségire, egyetemi vizsgákra készülők számára hasznos tipp):
“Mi az a 3 legfontosabb dolog, amit ma meg kell csinálnom?”
A többi várhat, minden nap csak ezzel a kitűzött 3 céllal foglalkozz.
Hasznos kérdések és válaszok
Nem tudok hatékonyan tanulni, mert nem érdekel a tanulás, mit tegyek?
Célok hiányában nincs, ami motiválna. Keress olyan célokat, amikért szívesen tennél rövid és hosszútávon. Higgy abban, hogy ezeket a célokat el is fogod érni, éld bele magad, hogy már MOST elérted ezeket a célokat, és ilyen érzelmi állapotban állj neki a tanulásnak.
Komoly gondok nyomasztanak, ezért nem tudok tanulni, mi a kiút?
A komoly gondokat oszd két részre! Amelyeket nem tudod megoldani, mert a megoldás nem rajtad múlik, azokat tedd félre, az olyanokat, melyek megoldására esélyed van, minden nap dolgozz egy kicsit. Ez segít abban, hogy jobban tudj fókuszálni a tanulásra is.
Azt mondják, okos vagyok, de mégse tudok hatékonyan tanulni, mi lehet az oka?
Alapvetően három oka lehet, hogy nem vagy elég hatékony a tanulásban: motivációd hiánya, koncentrációs nehézségek, illetve beleesel abba a csapdába, hogy azt hiszed, hogy már tudod az anyagot, pedig csak érted, de nem tudod visszamondani.
Hogyan lehetek 5-ös?
Az érdemjegyeket az alábbiak szerint is lehet kategorizálni: 1-es, ilyenkor lövésed sincs az anyagról; 2-es esetén van valami fogalmad; 3-as, érted az anyagot; 4-es esetén érted az anyagot, és a lényeget el is tudod mondani. 5-ös a tudásod, ha nem csak érted az anyagot, hanem BÁRKINEK el is tudod magyarázni, hogy azt ő is értse.
Hogyan tudom még jobban beosztani az időm a tanulásra?
Ha már eleve ott kell lenned az órán, ezt az időszakot használd ki, figyelj, értsd meg az anyagot. Amennyiben a tanár nem jól magyaráz, te magadtól tanulj már ott az órán is, mert ezt az időszakot hasznosítva, otthon már kevesebbet kell készülni.