EFT módszer gyerekeknek

Szerző: Takács Péter

Mi történik az EFT foglalkozásokon?

Az EFT módszer gyerekeknek megtanítva arra jó, hogy gyermeked is képes legyen később bármikor saját maga megoldani a problémáit.

Tartalomjegyzék

[lwptoc]

Érdemes úgy gondolni az EFT foglalkozásokra, mint befektetésre a gyermekünk jövőjébe. Ha most megszűnnek a legfőbb gondjai, később is könnyebben megállja majd a helyét. És Te is megkönnyebbülhetsz szülőként.

EFT módszer gyerekeknek – felkészülés közösen a foglalkozásokra

A gyerekek a foglalkozás alatt pozitív változásokon mennek keresztül, amely a környezetükre is pozitív hatást gyakorol. Megszűnnek a régi játszmák, hisztik, negatív önértékelésből adódó konfliktusok.

Az EFT módszer gyerekeknek azonban akkor lehet igazán eredményes, ha szülőként Te is felkészültél a közös munkára. Erre minden lehetőséget megkapsz az első,  csak szülőknek szóló foglalkozáson.

A szülők felkészülése

Az első állapotfelmérő beszélgetés során a probléma feltárása és a módszer ismertetése után külön figyelmet szentelünk a Te felkészülésednek is, mert kulcsszereped van abban, hogy a gyermeked nyitottan, a lehető legkevesebb izgalommal, és kíváncsian jöjjön a foglalkozásokra.

Ezért fontos, hogy előzetesen tájékoztasd arról, hova jöttök, mi fog vele történni. Ezt persze Neked is tudnod kell előre. Ezt fogjuk az első alkalommal megbeszélni.

Miért fontos az EFT módszer gyerekeknek?

EFT módszer gyerekeknek – felkészítés az első találkozás előtt

Mit mondhatunk nekik:

Az első EFT foglalkozás előtt röviden és egyszerűen meséld el neki, miért jöttök, és mi fog történni.

Kisebbeknek:

„Találtam egy érdekes dolgot az interneten. Van valaki, aki hasonló problémával küzdő gyerekekkel foglakozik, mint te.

Azt mondta a telefonban, segít kikerülni ebből a helyzetből, hogy sokkal nyugodtabb és vidámabb legyél az iskolában. Voltam nála személyesen is, úgy érzem, ez Neked is jót tesz majd. Megbeszéltem vele egy időpontot.”

Nagyobbaknak:

„Olvastam a neten, hogy úgy is meg lehet oldani a problémád (diszlexia, önbizalomhiány, stb.), hogy közben nem kell «okos tanácsokat» hallgatnod, nem kell részletesen elmondanod, mit és miért teszel. Szerintem érdekes. Voltam egy állapotfelmérő beszélgetésen, nekem szimpatikus, amit ajánlanak. Ezért megbeszéltem egy időpontot, tegyünk egy próbát.”

Érdemes meg is nyugtatni, hogy minden rendben lesz.

Vannak gyerekek, akik már az első alkalommal kíváncsiak, érdeklődők. Ha mégis tapasztalható némi izgalom, vagy egyéb gátlás a gyerek részéről, akkor sincs különösebb baj.

Az izgalmat már az első alkalommal oldjuk, utána sokkal nyugodtabb lesz ő is.

 

EFT módszer gyerekeknek – hogyan zajlanak a foglalkozások?

1. Az első foglalkozások

Az első foglalkozás különösen fontos.

Céljuk a gyermek bizalmának megnyerése, érdeklődésének felkeltése.

Ekkor állítjuk fel a foglalkozás kereteit, szabályait. Ezt követően röviden megismerkednek az EFT módszerrel (azaz az Érzelmi Felszabadítás Technikájával).

A legtöbben az első foglalkozáson kicsit izgulnak. Ennek megszüntetése az első közös “EFT -s feladatunk”. Általában néhány perc alatt megszüntethető az izgulás.

Az EFT-t a gyerekek (még a nagyobbak is) nyitottan fogadják, miután megtapasztalják, hogy működik.

Ezt követően megkeressük azokat a célokat, amiket el akarnak érni, és azokat a problémákat, amit meg szeretnének oldani. Ez az esetek 75 %-ában hasonlít a szülő céljaihoz.

Mivel nekik is meg kell tapasztalniuk, mennyire bízhatnak egy másik emberben, nem a legnagyobb problémájukat mondják el először. Előkerül valami kisebb gond, amivel nekik is könnyebb kezdeni.

Az első foglalkozás végén mindig megkérdezem, mit tapasztaltak, mi az, amin változtatni szeretnének, hogy még érdekesebb legyen számukra a közös munka.

A visszajelzések mindig nagyon pozitívak.

Az EFT tanácsadás menete

 

2. A többi foglalkozás

Érdekes eredmény, hogy gyakran már az első, második foglalkozás után a gyerekek maguk is elkezdik használni az EFT-t kisebb izgalmak, problémák megszüntetésére.

Már ennyire rövid idő után is részleges, vagy teljes sikert érhetnek el!

Ez az igazán nagyszerű élmény, hiszen maguk is megtapasztalják, hogy képesek a saját problémáikat kezelni!

A gyerekeknek tartott foglalkozások valódi célja, hogy a saját problémáikat képesek legyenek megoldani egy EFT tanácsadó aktív segítségével.

Megkeressük azokat az okokat, amelyek szerepet játszottak a gondok kialakulásában (ilyenkor korábbi traumákat, negatív eseményeket keresünk), majd az ezzel kapcsolatos rossz érzéseket szüntetjük meg, mint például: stressz, szorongás, félelem, düh, harag, kétségbeesés, stb.

A mostani problémák mindig olyan eseményekre vezethetőek vissza, melyeket a gyermeked még nem tudott elengedni, feldolgozni.

A feldolgozás kíméletes módon, lépésről lépésre történik, és figyelembe vesszük az ő igényeit, változási sebességét is.

Mivel a gyermek problémája egyben a szülőé is, ezért szülőként Te is megérdemled, hogy nyugodtabban állj a helyzethez, és megkönnyebbülj.

Ennek érdekében a foglalkozások egyikén további tanácsadást, beszélgetést tartunk a Veled is, ahol megtudhatod, hol tart épp a gyereked.

Ezen a tanácsadáson Te is megtanulhatod az EFT alaplépéseit, melynek segítségével jelentősen megkönnyebbülhetsz.

Az EFT-t gyakorolva pedig (folyamatos segítség mellett, vagy igény szerint) jelentősen felgyorsulhat a változás Nálad is, hogy sikerüljön kiegyensúlyozott, boldog családban élni megint!

Az EFT tanácsadás valódi célja, hogy a gyermekek a saját problémáikat képesek legyenek megoldani egy EFT terapeuta aktív segítségével.

 

Azokban a családokban, ahol a szülők maguk is alkalmazták az EFT-t a gyermekük problémáival kapcsolatos saját negatív érzelmeikre, vagy a saját problémáikra, a gyerekek fejlődése jelentősen felgyorsult, a problémák minden szinten hamarabb megoldódtak.

EFT módszer gyerekeknek – a foglalkozások lezárása

Mikor a gyermeked problémája megszűnik, lezárjuk vele a foglalkozásokat.

A gyermek és a szülő lelkileg megerősödve távozik.

Az utolsó foglalkozáson a gyermek kap egy összefoglaló felkészítést, mely tartalmazza az EFT alapjait, és olyan, életkorának megfelelő technikákat, melyek segítségével könnyebben kezelheti később is a kihívásokat.

Teszteld le mennyire boldog a gyereked!

Hasznos kérdések és válaszok

A gyerekeket pszichológushoz vigyem vagy EFT tanácsadásra?

A pszichológus a gyerek lelki problémáival foglalkozik, az EFT tanácsadó a gyerek stressz szintjét csökkenti. Egyik se lehet kizáró ok a másiknál. Mindkettő hasznos lehetőség, ha a gyerek problémával küzd. A szülő döntése, hogy melyiket preferálja.

A gyerekek valóban képesek arra, hogy használják az EFT-t?

Igen. Az EFT módszer, mely a testünk meridiánpontjainak ujjainkkal történő kopogtatásából, és az érzéseink szavakkal történő kifejezéséből áll, annyira egyszerű, hogy egy óvodás segítséggel, egy iskolás önállóan is tudja alkalmazni az EFT-t.

Az EFT-ről sok jót hallottam, de működik gyerekeknél is?

A stressz nem válogat, gyereknél, felnőttnél egyaránt gondot okoz. Mivel hatása nem életkorfüggő, ezért a gyerekeknél is eredményes.

Mi az a korhatár, amikortól már elhozhatom a gyereket EFT-s tanácsadásra?

Nincs. Akár magzati kortól lehet alkalmazni az EFT-t. Az első 6 évben  a tanácsadások alatt azonban egyszerűbb (a felnőttek tartósabb figyelme miatt), ha a szülőkön keresztül alkalmazzuk a gyerekre az EFT-t. Ezt követően közvetlenül a gyerekkel zajlik az EFT-s tanácsadás.

Van-e bármilyen kizáró ok, amikor nem javasolt az EFT alkalmazása gyerekeknél?

Az EFT oldaláról nem ismert ilyen kizáró ok. Az EFT-t alkalmazó személynél az okozhat akadályt, hogy felkészült-e szakmailag a például egy mentális betegség viselkedési reakcióinak hatékony kezelésére. Ez ismét nem EFT függő kérdés.Ha a gyereked mentális betegséggel küzd, az EFT-s tanácsadás előtt kérd ki a kezelőorvosa véleményét.

Mi van akkor, ha az EFT-s tanácsadáson a gyerek nem közreműködő?

A gyereknek joga van dönteni, hogy kit, mit, hogyan tud elfogadni. Az együttműködés hiányának leggyakoribb oka, hogy a probléma nem gyerek, hanem szülő szinten kezelendő. Ilyen esetben célszerű, ha a szülő együttműködő, és ő kér segítséget. Ha benne oldódnak a problémák, utána a gyerek is sokkal együttműködőbbé válik.

Ha nagyon szorong a gyerekem, akkor bemehetek én is a gyerek EFT tanácsadásra?

Igen. Néha a gyerek izgul, de ez minden foglalkozás esetében így van. Ha az izgulás erős, akkor ennek oldásával kezdjük a tanácsadást. Így sokkal könnyebb, és eredményesebb a közös munka.

Miért jobb, ha eljövök az EFT tanácsadásra a gyerekkel, mintha otthon közösen EFT-zünk?

A szülő családi helyzetben csak szülő, és nem tudja felvenni a független segítő szerepét. Emiatt a nagyobb problémák esetében az otthon végzett EFT kevésbé lesz eredményes. A gyerek is könnyebben elfogadja a külső segítséget. Ettől függetlenül az EFT még egy hatékony önsegítő módszer.

Jelentkezz Felnőtt vagy Gyerek EFT tanácsadásra, hogy közösen kidolgozzuk a legjobb megoldást!

Itt nemcsak a probléma megismerése, a közös célok felállítása történik meg, de személyes tapasztalatot szerzel a stresszkezelő módszerek alkalmazásában.

Te és a gyermeked is megtanuljátok az EFT-t használni.

Legyünk együtt szemtanúi az egész család pozitív változásának!

Foglalj időpontot!

Az űrlapon kiválaszthatod, melyik tanácsadóhoz szeretnél jönni, és személyes, vagy online tanácsadást szeretnél. 1-2 napon belül telefonon megkeresünk időpont egyeztetésért a megadott telefonszámon.

A foglalkozások ára:

Stresszkezelés esetén: 18.000 Ft / alkalom; 4 alkalmas bérlet: 64.000 Ft

Házasság megmentés, válás, válás feldolgozás esetén: 22.000 Ft / alkalom; 4 alkalmas bérlet: 80.000 Ft

Feliratkozó

18 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 64 000 Ft

22 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 80 000 Ft