Iskolai bukás, pótvizsga – Lelki felkészülés a pótvizsgára

Szerző: Takács Péter

A pótvizsgára lelkileg is fel kell készülni. Ennek két szakasza van: rávenni a gyermeket a tanulásra, és felkészíteni a pótvizsga alatti stresszhelyzetekre.

Tartalomjegyzék

[lwptoc]

1. Rávenni a gyereket a tanulásra 

Első lépésként meg kell értetni a gyerekkel, hogy van értelme annak, amit csinál. Beszélgetésekkel közösen rájöhetünk, mi az, ami motiválja őt a tanulásra. 

Nem anyagi, vagy tárgyi jutalomról beszélünk. Nem arról, mi mindentől kell már előre félnie (veszekedés, balhé, stb.), vagy mitől lesz eltiltva, ha nem sikerül a vizsga. Ezek a külső „motivációs ráhatások” hosszútávon úgyis csődöt mondanak. 

Amennyiben a bukás előre sejthető volt, és a sorozatos figyelmeztetések ellenére sem tanult a gyerek, akkor a következményeket is vállalnia kell. 

Érdemes egyértelműen tudatosítani benne, hogy a nem tanulásnak milyen következményei lehetnek. Elképzelhető, hogy ezt már rég megpróbáltad, és a beígért következményeket is betartottad, mégsem történt változás. Egy évek óta húzódó problémát nem lehet megoldani az év vége előtt egy hónappal. 

Teszteld le mennyire boldog a gyereked!

A megoldás nyitja a gyermek és a szülő viszonyának a rendezésében rejlik.

Mikor mindkettő ideges és dühös a másikra, ehhez joga van a szülőnek és a gyereknek egyaránt, a patthelyzetet kell először rendezni. Ha a kedélyek megnyugodtak, lépésenként újra lehet építeni a kapcsolatot, és vissza lehet szerezni az elvesztett bizalmat.

Csak ezután következhet a tanulásra motiválás.

Egyértelmű megfogalmazások és keretek között, nyugodt hangnemben a dolgok könnyen vehetnek jó irányt.

Emellett érdemes megadni a gyereknek a lelki támogatást is.

2. Lelkileg felkészíteni a pótvizsga alatti stresszhelyzetekre

A bukás és az évismétlés olyan lelki terheket von maga után, melyre a gyermeknek és a szülőknek egyaránt nincs szüksége.

Először fel kell dolgozni a bukással járó lelki terheket, önbizalom hiányt, a saját magába és a képességeibe vetett hit jelentős csökkenését.

Ezután fel kell készülni a pótvizsgára lelkileg, hogy a gyerek a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa anélkül, hogy a saját értéktelensége a vizsga közben kattog a fejében.

Lelkileg felkészíteni a pótvizsga alatti stresszhelyzetekre

És végül: ha mégsem sikerül a pótvizsga, fel kell készülnie egy új osztályközösségre, az esetleges cikizésekre, az újabb kihívásokra.

Mikor a szülő úgy érzi megtett mindent, amit tehetett, hogy segítsen a tanulásban, a felkészülésben, és azt érzi, hogy a gyerek mégsem lesz képes jól venni az akadályt, tehetetlenné válik, kifogy az ötletekből.

Ekkor már nem működnek a beszélgetések, a logikus magyarázatok, valamit tenni kell!

Ilyenkor már se a szülő, se a gyerek nem tud könnyen megbirkózni a saját rossz érzéseivel (félelmek, aggodalmak, düh, stb.) a bukás, a pótvizsga, vagy az évismétlés miatt. Itt már eltűnik a racionalitás.

Viszont még ekkor is van egy új lehetőség, ami biztosan működni fog!

Ilyenkor már se a szülő, se a gyerek nem tud könnyen megbirkózni a saját rossz érzéseivel (félelmek, aggodalmak, düh, stb.) a bukás, a pótvizsga, vagy az évismétlés miatt. Itt már eltűnik a racionalitás.

Ez az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája).

A nevében benne hordozza azt a választ, melyre a rossz tanulmányi eredmény, a nem tanulás miatt a gyermeknek és a szülőnek szüksége van.

Az EFT segítségével teljes mélységében, és tartósan feldolgozhatóvá válik a bukás, a pótvizsga, pótvizsgák miatti stressz, az évismétlés is. Az EFT-vel a gyermeked túljuthat a problémái nehezén.

Tapasztald meg vele együtt ezt a lehetőséget!

Hasznos kérdések és válaszok

A gyerekem egyszer megbukott azóta attól retteg, hogy ez ismét megtörténik, lehet, hogy nem dolgozta fel a bukást?

Igen. A bukástól való rettegés tipikus jele a feldolgozatlan bukásnak. Tanítsd meg a helyzetet kívülről szemlélni, és időrendben lekövetni az eseményeket, levonni a tanulságot, majd megerősödve továbblépni. Ha nem vonjatok be külsős szakembert.

A gyerekem tanulási nehézséggel küzd, mégis megbuktatták, mit tegyek?

Ha hivatalos papírotok van arról, hogy a gyereket nem lehet osztályozni, akkor ezt mutassátok be, és kérjetek jogorvoslatot az iskolánál, a tankerület vezetőnél, végül az Oktatási Jogok Biztosánál. Ha a diagnózis nem hivatalos, vagy nem tudtak róla a tanárok, akkor vagy kérjetek hivatalos kivizsgálást a Nevelési Tanácsadóban vagy mutassátok be az igazolást, és keressetek az iskolával közösen megoldást.

A gyerekem a bukás miatt teljesen becsmérlően beszél magáról, hogyan segítsek neki?

A bukás egy kudarc, mely jelentősen rombolja a gyerek önbizalmát. Figyeljetek arra, hogy a család hogyan nyilvánít véleményt. A további szidás, becsmérlés már nem fogja megváltoztatni a bukás tényét. A megoldást keressétek. A bukást lelki oldalról is fel kell dolgozni.

 

Tudj meg többet!

Annak érdekében, hogy a pótvizsga, a bukás, vagy az évismétlés minél könnyebben feldolgozható legyen, olvasd el még ezeket a cikkeket is:

Pótvizsga felkészülés – Hogyan készítsem föl a gyermekem?

Iskolai bukás, pótvizsga – A bukás feldolgozása

Mik lehetnek az iskolai bukás okai?

A tanulás értelme és az eredményes tanulás közötti összefüggés

Segítsünk együtt, hogy a bukást sikerüljön feldolgozni!

Jelentkezz Gyerek tanácsadásra, hogy közösen kidolgozzuk a legjobb megoldást!

Itt nemcsak a probléma megismerése, a közös célok felállítása történik meg, de személyes tapasztalatot szerzel a stresszkezelő módszerek alkalmazásában. Te és a gyermeked is megtanuljátok az EFT-t használni.

Legyünk együtt szemtanúi a gyermeked változásának!

Feliratkozó

18 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 64 000 Ft

22 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 80 000 Ft