Mi az a szülői elidegenítési szindróma, és mit tehetsz ellene? Mit tehetsz, ha gyerekként ebben nőttél fel? Mit tehetsz, ha Te vagy az a szülő, akitől épp elidegenítik a gyermekét? Mit tehetsz, ha ez már meg is történt, és a gyereked hallani sem akar rólad többé?

Ez a cikk egy kicsit önvallomás is, mert nekem így kellett leélni a gyerekkorom, és csak felnőttként jöttem rá, hogy nem minden annyira fekete-fehér, ahogy azt gyerekkoromban elhitették velem.

A cikkből kiderül az is, milyen hatással van egy gyerekre a szülői elidegenítés. Van belőle kiút, de nem egyszerű vele szembenézni sem elidegenített gyermekként, sem szülőként, aki az elidegenítés áldozatává vált.

Mi a szülői elidegenítés szindróma?

Az elidegenítés a gyermek pszichológiai manipulációjának folyamata és eredménye, amely a szülő és/vagy más családtagok felé indokolatlan félelem, tiszteletlenség, vagy ellenségeskedés kialakulásához vezet. Forrás: Wikipédia

Rövid háttértörténetem a szülői elidegenítésről

A történetem a 70-es években akkor kezdődött, amikor a szülői elidegenítésről még az amerikai pszichológusok se írtak, és a magyar jogrend minden esetben egyértelműen az anyának ítélte a gyereket válás esetén. Apukámat az anyukám, és a nagyszülők közös erővel elüldözték. Majd a kétheti láthatások idején sokszor voltam “beteg”, ami miatt apukám panaszt is tett a gyámhatóságnál, nem sok eredménnyel.

A válás kimondása után mindkét szülőm újra házasodott. Anyukám hirtelen váltással 150 km-re költözött az eredeti lakhelyünktől, így apukámnak esélye sem volt a rendszeres láthatásokra. Azért sem, mert mikor megérkezett, rendszeresen nevelőapám állta útját (pont úgy, ahogy korábban nagyapám), és a pszichés nyomás hatására én sem akartam őt látni. 

Később megismétlődött ugyanez a történet. Mikor elkezdtem volna kötődni a nevelőapámhoz, anyukám módszeresen elnyírta a szálakat. Megtanított rá, hogyan és miért féljek a nevelőapámtól. (Csak felnőttként jöttem rá, hogy ő sem volt szörnyeteg, ahogy az édesapám sem.) Anyukám és nevelőapám kapcsolata is megromlott, és a második házasságból született két testvérem is végigjárhatta ezt az utat: ők is eltávolodtak, később elidegenedtek az édesapjuktól.

Harmincegy éves koromban vettem föl a kapcsolatot ismét az édesapámmal, miután 20 évig nem láttam. Miért?

Mert kíváncsi voltam, ki ő. Meglepődtem, és kellemesen csalódtam: fele olyan szörnyeteg sem volt, mint amilyennek én az évek során képzeltem, vagy amilyennek lefestették előttem, ha véletlenül szóba került.

Ezzel párhuzamosan anyukám a féltestvéreimet is elkezdte elidegeníteni tőlem.

Ha összeszámolom, hány embertől lettem elidegenítve: 8 főnél járok. Mindkét oldali nagyszülők, apukám, nevelőapám, és a testvéreim.

Miért írom ezt le?

Mert aki elidegenítés áldozata, annak tudnia kell, hogy mi történik vele, és azt is tudnia kell, nincs egyedül.

Haragszom-e az édesanyámra azért, ami történt?

Nem. Megértem, és elfogadom, hogy ez történt. De évek kellettek, hogy eljussak ide.

Az életet tőle kaptam. Az elidegenítésből talpra állva megerősödtem, és segíteni tudok másoknak is ebben.

Ez a munkám, amit szenvedélyesen szeretek.

A szülői elidegenítés 5 (mellék?)hatása gyerekkorban

1. Miért haragudtam mindenkire, akire anyukám haragudott?

Anyukám mesterien hitette el velem kisebb és nagyobb dolgokban is, hogy az, amit mond, úgy van jól. Amit tesz, azt jó okkal teszi. Ő cselekszik helyesen, szemben az egész világgal, akik bántani akarják őt.

Haragudtam az apukámra, mert elhagyott minket. Haragudtam a nagyapámra, mert anyukámmal összeveszett. Haragudtam a nevelőapámra, mert vele is veszekedtek.  Haragudtam a rokonokra, mert képmutatóak voltak, és ők sem az anyukámat támogatták.

Gyerekként nem ismertem (nem ismerhettem) fel, hogy az összes történetben az egyetlen közös szereplő, aki kitartóan harcol a világgal: az az anyukám. Én csak azt láttam, hogy mindentől meg kell(ene) őt védenem, mert ő az áldozat.

De közben (és ezt csak felnőtt fejjel fogtam fel), anyukám olyan volt, mint egy karmester. Ő mozgatta a szálakat. Ő veszett össze mindenkivel.

De én meg beálltam mellé első hegedűsnek a zenekarba.

2. Elidegenített gyereknek lenni olyan, mintha…

Robot lennél, és az elidegenítő a programozó.

Mindentől, és mindenkitől meg akartam védeni az anyukámat, mert ez volt a kötelességem, a feladatom. Erre születtem. (Legalábbis akkoriban ezt mondták, és én elhittem.)

És mielőtt azt gondolnád, hogy ez milyen gonosz helyzet, és milyen gonosz az a szülő, aki ezt teszi a gyerekével: belülről egy gyerek ezt egyáltalán nem így éli meg!

Belülről ő a legimádottabb személy az egész földkerekségen. Akiért nyilvánvalóan bármit megtennél. Eszedbe nem jut, hogy ezt megkérdőjelezd.

Emellett megtanultam még valamit: hogy kötelességem beállni anyu mellé, mert “szegény anyut mindig mindenben támogatni kell”. Ez azt is jelenti, hogy egy gyerek nagyon hamar mini felnőtt lesz, a gyerekkornak vége.

3. KO az önbizalomnak, és mindennek, ami kihozhatott volna ebből a helyzetből

Folyamatosan olyan visszajelzéseket kaptam, hogy miben nem vagyok jó, mennyire önző vagyok, és rossz, miben kell változnom. Amit, mivel az egyetlen szeretett személy mondott, el is hittem.

Miközben anyukám a szeretetét csak a tárgyi gondoskodásban tudta kifejezni. Igazi melegséget, szeretetet, amit lelkileg is érezhettem volna, nem tudott adni.

Ezért én magam is annyira nem szerettem magam gyerekként, hogy az a családon kívüli életemre is kihatott.

4. Szocializációs nehézségek a szülői elidegenítés hatására

Az iskolában különc voltam, úgy éreztem magam, mint egy UFÓ, mert nem tudtam a többiekhez csatlakozni.

Valahogy mindig kilógtam a sorból.

Nem voltam része semmilyen csapatnak. Ami érdekelt, azt szívesen csináltam, de egyedül, mert nem fogadtak be sehova. És ez nem az ő hibájuk volt, hanem az enyém.

Mert a szülői elidegenítés jelei közül az egyik, hogy csak az elidegenítőhöz tartozva érezhetem magamat biztonságban. Még akkor is, ha az illető többször, vagy rendszeresen megaláz.

5. Nehéz eset vagyok, velem mindig baj van

A tinédzser éveim alatt fizikálisan távolodni kezdtem, de valami érzelmi szál mindig visszahúzott.

Nem szerettem az anyukámat, de kötelességem volt mellette maradni, és segíteni őt. Ezt tanultam egész gyerekkoromban.

Egy ilyen fiú mellett ki az a lány, aki megmarad? Senki.

Elhittem, hogy én nem vagyok jó ezen a téren sem.

Nehéz eset vagyok, akit nem értenek meg. Nem a lányokkal volt a baj, hanem velem. Illetve inkább az önbizalmammal, és a magamba vetett hittel.

Mi hozott ki végül a szülői elidegenítés hatása alól?

Egyetem után külföldre mentem, megtapasztaltam egy másik világot, ahol egy kicsit levegőhöz jutottam.

Persze onnan is igyekeztem anyut anyagilag támogatni.

De a másfél év külföld emelt annyit az önbizalmamon, hogy képes voltam megtalálni azt a társat, aki segített. Finoman felhívta a figyelmemet, hogy nem biztos, hogy a dolgoknak úgy kell lennie, ahogy én gondolom.

Hogy mit gondoltam?

A páromnak azt mondtam, a kapcsolatunk elején:

„Ha közted, és az anyukám között kellene valaha választanom, akkor én anyut választanám.”

Ennyire erősek a beidegződések és a programozás a szülői elidegenítés során.

Mi történt közben az elidegenített szülővel, az édesapámmal?

Ez a legdurvább része a történetnek.

Az apukám nem tudta, hogyan kezelje ezt a helyzetet. Akkoriban senki nem tudott semmit arról, hogy a szülői elidegenítés egyáltalán létezik.

Mivel a szülői elidegenítés egyik lépése az volt, hogy az anyukám rávette nevelőapámat, hogy fogadjon örökbe, ez azt jelentette a magyar törvények szerint, hogy az örökbefogadási tárgyalás után nem találkozhattunk többé egymással. De eltett minden rajzot, tartásdíj levonást igazoló papírt, levelet, amit „én” írtam (inkább irattak velem), és az összes hivatalos okiratot évtizedekre (pontosan 20 évre).

Hogy ha egyszer mégis felbukkannék az életében, tudja mivel igazolni, hogy ő megtett értem mindent, amit tudott. Keresett, találkozptt velem (amíg lehetett), fizette a tartásdíjat, foglalkozott velem. Ennyit tudott tenni.

Amikor találkoztam vele 20 év után, a történtek még mindig felzaklatták, és fájdalmat okoztak neki. De soha nem beszélt a jelenlétemben csúnyán az anyukámról. (Pedig akkor már felnőtt voltam, és róla egész gyerekkoromban csak rossz dolgokat hallottam.)

De ennyi bőven elég az én történetemből.

Nézzük meg, hogy mit tehetsz te, ha úgy érzed te is az elidegenítés áldozata lettél szülőként, vagy gyerekként.

Mi a megoldás, ha szülői elidegenítésben volt részed gyerekként, vagy másik szülőként?

1. Hogyan lehet kihozni egy már elidegenített gyereket ebből a helyzetből?

Ajtóstól berontani a házba teljesen értelmetlen.

Egy receptje van: folyamatosan jelen lenni, támogatni, várni, szeretni a gyereket feltétel nélkül.

Hiába próbálod szembesíteni az elidegenített gyereket, barátot, társat az elidegenítéssel, az ő világában ez teljesen másképp működik. A legfontosabb, hogy ő ezt nem érzi rossznak. Képtelen rossznak érzékelni.

Az ő világa olyan, mint amikor egy szigeten élsz, amin van egy tűzhányó. Tudod, hogy kitörhet, de te már hozzászoktál, hogy a tűzhányó árnyékában élsz, és nem éled meg veszélyként.

Egyszer csak jön valaki egy hajóval, aki kiköt a szigeten. Ekkor ismered csak fel, hogy létezik egy másik világ, ahol nincsenek tűzhányók.

De nem biztos, hogy el akarod hagyni a szigetet, mert itt éltél egész életedben.

2. Ha téged idegenítettek el gyerekként valamelyik szülőtől

Ha még hatással van rád az elidegenítés, jó eséllyel el sem jutsz eddig a cikkig, mert nem ismered fel, hogy veled valami rossz történt gyerekként. Valószínű minden gyerekkroi rossz dologért a távollévő szülőt hibáztatod.

Ha mégis eljutottál ide, az jó jel.

Mert kezdesz rájönni, hogy nem minden kerek a világodban. Talán nem CSAK a téged felnevelt szülő a jó, az angyal, a szent, és nem CSAK a távolmaradt másik szülő az ördög, minden rossz okozója.

Lehet, hogy valaki elküldte neked ezt a cikket, hogy felismerd, mi történik veled.

Az egész fájni fog, nem kicsit.

Feltámadhat a sok elvesztegetett, lelki nyomorban töltött év, a düh. De jó, ha tudod, hogy hiába borítod ki a bilit, az elidegenítő nem fog változni.

Neked kell megbirkózni a helyzettel, elfogadni őt olyannak, amilyen. A másik szülőt sem sajnálhatod, mert minden párkapcsolati csatához két ember kell.

Gyerekként ebben a helyzetben nőttél fel. A sorsunk ellen lehet küzdeni, de ha elfogadjuk, ami történt, elengedjük a rossz érzéseinket, sokkal hamarabb szabadulhatunk a csapdából, és kezdhetjük el élni a szabad önálló életünket, immár a szülői elidegenítés hatásai nélkül.

Ebben tudok Neked az EFT-vel segíteni.

3. Ha Te vagy az a szülő, akitől elidegenítik a gyereked

Ha észrevetted, hogy ez történik veled: a másik szülő szélsőségesen ellened hangolja a gyereked, talán már lázadtál, megemlítetted, kikérted magadnak, próbáltál a gyerekekkel beszélni, vagy jogi lépéseket tettél.

Ha még egy család vagytok, akkor légy nagyon óvatos. Azonnal keress magadnak egy ügyvédet, és legyen mindennek nyoma.

Ha már nem vagytok egy család, tájékozódj a jogaidról, és legyen erőd foganatosítani azokat. Vagy legalább egy részüket.

Ehhez az kell, hogy az önbizalmad is folyamatosan erősítsd, mert egy ilyen harchoz rengeteg kitartás kell.

Azok a szülők, mindegy, hogy nők, vagy férfiak, rendkívüli kitartással rendelkeznek, és hosszú távon gondolkodnak. A gyerekek személyiségét hosszú távon alakítják a nekik legmegfelelőbb formára.

Ha nincs elég önbizalmad és határozottságod, az elidegenítő biztosan győz, hiába minden paragrafus.

A gyerekeddel minden lehetséges csatornán tartsd a kapcsolatot. Folyamatosan, rendszeresen, és hosszú távon.

Ne ijedj meg attól, ha durva, és elutasító lesz veled. Ez természetes velejárója a szülői elidegenítésnek. Az elidegenítő szülő folyamatosan hangolja ellened a gyereked, csak rosszat mond, és egészen végletes fekete képet fest rólad. Addig, míg a gyerek neki fog hinni, és elutasít téged.

Légy jelen az életében akkor is. Ez az egyetlen lehetőség, hogy az elidegenítő ne tudja teljesen átvenni a hatalmat a gyerek érzelmei és világa fölött.

4. Ha ez a szülői elidegenítés már korábban (akár évekkel ezelőtt) megtörtént

Abban az esetben, ha a gyereked már megutált, nem akar többé látni, döntened kell arról, hogyan szeretnéd folytatni az életed.

Megpróbálhatod kizárni ezt a fejezetet, és a gyereked. De ez biztos kudarchoz fog vezetni, mert maximum elnyomni tudod az érzéseid.

A feldolgozáshoz biztosan szükséged lesz szakemberre, mert azt a mennyiségű fájdalmat, amit eddig átéltél, valahogy megbékéléssé kell alakítani magadban.

És ezután jön még csak a neheze: a gyerekeddel felvenni a kapcsolatot. Minden leszel, csak jóember nem.

Tarts ki, ez nem rövidtávfutás lesz, hanem extrém hosszú maraton.

A szülői elidegenítés témakörében egy részletes interjút láthatsz velem itt.

Hasznos kérdések és válaszok