11 tipp hogyan olvassunk mesét élvezetesen a gyerekünknek
Hogyan olvassunk mesét a gyerekünknek? Itt van 11 tipp, hogyan tegyük még élvezetesebbé a meseolvasást!
Tartalomjegyzék
1. Olyan mesét válasszunk, ami a gyerek életkorának megfelel
Ha idősebbeknek szóló meséket választunk neki, azzal mellé lőhetünk. A nagyobb korosztálynak sokszor már ijesztőbb, más tartalommal teli történeteket írnak.
Olyanokat, amivel ők már meg tudnak küzdeni, de kisebbek még nem.
Ezért nagyon figyeljünk oda a mesék korosztályi besorolására, ne találkozzon a gyerek olyan történettel, amivel még nehezebben birkózna meg.
2. Olvassunk klasszikus meséket, vagy népmeséket (is)!
Lehet, hogy a mai gyerekek már lassúnak tartanak egy Andersen mesét, vagy uncsinak egy népmesét a sok ismétlődéssel, mégis fontos, hogy ismerjék ezeket a meséket is.
A népmesék ismétlődései nem véletlenül alakultak ki az évszázadok során.
Fontos, hogy az agyunk, és a tudattalanunk többször halljon egy-egy történetet, hogy mélyebben, más szinten is feldolgozhassa azt. Ezért próbálkoznak a népmesékben háromszor a főszereplők, mire sikerül megoldaniuk a lehetetlenként eléjük állított feladatokat.
Ha jobban meggondoljuk, ez a való életre is igaz.
3. Hallgathatunk a háttérben klasszikus, vagy meditációs zenét a mélyebb elmélyülés érdekében
4. Miközben mesét olvasunk, rajzolhatnak is a gyerekek
Ezzel nemcsak a kreativitásukat fejlesztjük, de az elmélyülést is segítjük, a mese rejtett tartalmainak felfedezését, hiszen egyszerre aktivizáljuk az agyuk több területét is.
5. Olvassunk lassan, érthetően, hangsúlyozva
Más-más szereplőnek esetleg lehet más a hangja is. Néha olvashatjuk viccesen, másképp artikulálva.
Ezzel nemcsak a gyermekünkre figyelünk jobban, de a saját helyzetünket is megkönnyítjük: mi sem unatkozunk, mikor ezredszerre meséljük ugyanazt a történetet 🙂
6. Ha valamit nem ért (idegen szó) magyarázzuk el neki!
Ha olyan szóhoz érünk, ami valószínűleg számára ismeretlen, rákérdezek. Ha nem ismeri, elmagyarázom.
Ha már tudja, akkor meg (titokban) dagadok a büszkeségtől. A magyarázat nagyon jól fejleszti a szókincset!
7. Nem biztos, hogy a legszebb képeskönyv a legjobb!
A gyerekeknek saját képzeletviláguk van. Ha erősítjük ezt a képzeletvilágot, akkor ez nem csak a személyiség fejlődésükben fog segíteni, de a tanulásban is.
8. Beszélgessetek az olvasott mesékről!
Ki mit gondol? Ez nem akadémiai oktatás, inkább jó kedélyű társalgás.
Még azt is meg lehet velük beszélni, mivel értettek egyet, vagy volt-e a történetben esetleg ellentmondás, ami feltűnt nekik.
9. Mikor már tudnak olvasni, bátorítsuk őket, hogy néhány oldalt olvassanak ők is a közös mesélés során!
10. A nagyobbaknak is lehet mesélni, szükségük van rá.
A nagyfiam felsőskorában, amikor már képes volt többszáz oldalas könyveket napok alatt elolvasni, néha még mindig megkért, hogy az aktuális könyvéből olvassak néhány oldalt.
11. A gyerekek a meséket újra, és újra el akarják olvasni, vagy olvastatni.
Hagyjuk nekik! Így értelmezik a mesék mélyebb rétegeit, tudattalan mondanivalóját. A már 100-szor elolvasott mese mindig képe újabb erőforrást adni a gyermekeinknek.
Ugye most már semmi nem akadályozza meg, hogy megszerettesd a gyermekeddel az olvasást?
Nem szeret a gyermeked olvasni? Nem köti le a mese, nem tud koncentrálni?
Hány mesekönyvet találtál mostanában a könyvesboltokban, ami érzékeny gyerekeknek szólt?
Ha nem sokat, akkor most megtaláltad, amit kerestél.
Főleg ha izgalmas, de nem rémisztő mesére vágytok.
Mit szólnál, ha a gyermeked is élvezné az olvasást, és Te is nyugodt lennél, hogy közben olyasmit tapasztal, tanul, amivel egyetértesz?
Nem kell szűrni, hogy mit olvashat el, és mit nem. Azok a szülők, akik együtt olvasták ezt a mesekönyvet a gyerekeikkel, arról számoltak be, hogy ők is élvezték.
Ez az izgalmas kalandokkal teli meseregény azoknak a gyerekeknek szól, akik szeretik, ha elvarázsolják őket, és néha nehezen értik meg a valós világot. Olyanoknak, akik érzékenyebbek az átlagnál. És akik szeretnek csodákról olvasni, hallani.
Ha a Te gyereked is túlzottan szorong, vagy figyelemzavaros, állandóan aktív, külön szeretni fogja ezt a történetet. Mert a két főszereplő termésmanó is ilyen. Az egyikkel biztos azonosulni fog.
A történet során mindkét főszereplő változik. Így a gyermeked akármelyikkel azonosult, ez a könyv észrevétlenül segít neki a valós problémáinak a megoldásában is.
Szeretném, ha a gyerekemnek lenne egy ilyen különleges mesekönyve
Hasznos kérdések és válaszok
A klasszikus mesék mennyire károsak, mert mindig a férfiak okosak, a nőket meg elveszi a királyfi, ha szép és dolgos?
Minden mese többrétegű, ezért több tanulsággal rendelkezik. Ha a kisgyerek azt tanulja meg, hogy a rossz leküzdhető(mert ez a mese célja), akkor a mese elérte a célját. Ha mellette úgy neveled mindenki egyforma, és egyformán szerethető, ha a szeretet a legfontosabb erő egy ember életében, és nem a külső, akkor nem kell, hogy attól félj, hogy az ilyen típusú meséknek káros hatása lesz.
A mesekönyvekben a fiúk erősek, a lányok modell alkatúak, de az én gyerekem nem így néz ki, ez milyen képet alakít ki a gyerekemben?
Minden ember úgy szerethető, ahogy van. Minden ember valamiben különleges, és értékes. A te gyereked is. Ha eszerint neveled, akkor nem fog felülni a külsőségek illúziójának.
Jó-e, ha képek nélküli mesekönyvet olvasok a gyerekemnek?
Divat szép képekkel illusztrált mesekönyvet adni a gyerekeknek. De a gyerek fantáziáját, képalkotó erejét (később a tanulási képességei) jobban fejleszti egy érdekes történet, mint egy képeskönyv.
A gyerekem állandóan hisztizik, ha nem annyi mesét olvasok, amennyit ő szeretne, mi a megoldás?
Ez a kettőtök közötti játszma eredménye. Maradj határozott, és azt a mesét, amit olvasol, olvasd szeretettel, és figyelemmel. A hiszti csak a határok feszegetése.
Milyen a jó mesekönyv?
A jó mesekönyv a lélekhez szól, azt erősíti a gyerek életkorának megfelelő szinten. Ad valami pluszt, de nem direkt „szájbarágós” formában, hanem a metaforák segítségével észrevétlenül ez a plusz beépül a tudatalattiba és így akár a hiedelmek, megerősítések formájában fejti ki a hatásukat. Emellett szórakoztat, kikapcsol, magával ragad.