Félelem a betegségektől – mi okozza és hogyan szüntesd meg?

Szerző: Takács Péter

A félelem a betegségektől ősi eredetű jelenség, és úgy tűnik, még a modern kor sem képes elég biztonságot nyújtani számunkra ezzel a félelemmel szemben. Hogyan kezeld most ezt az régi, ösztönös félelmet?

Félelem a betegségektől

Miért létezik a félelem a betegségektől?

A betegségektől ösztönösen félünk.

Az állatvilágban a gyenge, beteg egyedet kiközösítik, és elpusztul. Az ősidőkben aki megbetegedett, szó szerint teher volt a család számára, mert nem tudott besegíteni a közösség ellátásába, az élelemszerzésbe.

De még veszélyesebb volt, ha valaki fertőző betegséget kapott, mert az egész törzs kihalhatott miatta. Ezért ha az illetőn felfedezték a fertőző betegség tüneteit, akkor magára hagyták, a többiek túlélése érdekében.

Az emberiség kollektív emlékezetében a nagy járványok (pestis, kolera, influenza) emléke még mindig létezik, és tudattalanul befolyásolják az érzelmi hozzáállásunkat a mai kor betegségeihez, járványaihoz is. 

Félelem a betegségektől régen

Miért nem érezzük most biztonságban magunkat?

Bár az orvosi ellátás színvonala jelentős fejlődésen ment keresztül, és alapvető jólétben élünk, de ettől még nem vagyunk boldogabbak, vagy kiegyensúlyozottabbak.

A fejlődés megteremtette azt a biztonságot, hogy egyre több gyerek maradt életben, akik ismét családot alapíthattak: 1900-ban 1,6 milliárd ember, 2000-ben 6,141 milliárd, 2020-ban már 7,794 milliárdan élünk a Földön.

Forrás: https://www.worldometers.info/world-population/world-population-by-year/

Ez egyre több súrlódást, és stresszt eredményezett az együttélés során. Erre jött az emberek jóléti különbsége, amiről egyre nyíltabban tudott mindenki. Ezért a szegényebbeknek is megszületett az a vágyuk, hogy elérjék a magasabb jóléti szintet, ami még több feszültséget teremtett. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdtük félteni mindazt, amit megszereztünk.

És most egy fertőző betegség esélye az anyagi javak elvesztésétől való félelmünket is felerősíti.

 

Félelem a betegségektől és az anyagi bizonytalanság

Milyen tényezők gerjesztik a félelmet a betegségektől?

Külső okok, amik erősítik a félelmet a betegségektől és a válságtól

1. Az állandó gazdasági növekedés igénye, ami egyéni szinten is kialakította, hogy egyre többet akarunk, és ez magával hozta azt a félelmet is, hogy a megszerzett javakat válság esetén el is veszíthetjük.

2. A média mindent behálózó szerepe, ami nem kizárólagosan rossz, hiszen egy betegség sikeres kezelése esetén a hasznos információk is gyorsan terjednek, viszont a rémhírek is gyorsabban kapnak szányra, és túlzottan befolyásolják az embereket.

Félelem a betegségektől és a média szerepe

3. Az állami, gazdasági döntéshozók, a végrehajtó hatalom iránti alacsony bizalom. Ilyenkor egyénileg úgy érezhetjük, hogy inkább a saját kezünkbe vennénk az irányítást, és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, amikor ezt nem tehetjük meg. Ez fokozott stresszel jár.

4. Fizikailag is kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, mert úgy érezzük, hogy az egészségügy és az élelmezési rendszer is gyenge lábakon áll, vagy hamarosan be fog dőlni. Nagyon hozzászoktunk ahhoz, hogy a nagy áruházláncok bármikor bármiben a rendelkezésünkre állnak, így nem kell előre gondolkodnunk.

Azt meg már régóta sokan úgy érzik, hogy egy betegség esetén teljesen ki vannak szolgáltatva az egészségügyi rendszernek, és semmit nem tehetnek magukért.

 

Milyen tényezők gerjesztik a félelmet a betegségektől?

 

Belső okok, amik gerjesztik a félelmet a betegségektől

1. A legnagyobb probléma most nem maga a betegség, vagy annak a terjedése, hanem az emiatt érzett félelem, és pánik. A félelem, az állandósuló stressz, szorongás tovább rombolja az immunrendszert.

2. A már meglévő alapvető belső idegességünk, a korábban felhalmozott feszültségeink, sérelmeink is növelhetik a félelmünket a betegségektől. Mert válság helyzetben az elnyomott problémáink is könnyebben törnek felszínre, ami szintén stresszt eredményez, és hajlamosít a megbetegedésre.

3. Már eleve félhetünk a betegségektől, mert vannak korábbi rossz tapasztalataink a betegségekkel, azzal, hogy mennyire voltunk kiszolgáltatottak, mennyire voltunk tehetetlenek. És ez ilyenkor óhatatlanul eszünkbe jut, és erősítheti a félelmeinket.

4. Aggódhatunk a szeretteink megbetegedése, a munkánk, és a gazdasági értelemben vett biztonságunk elvesztése miatt.

 

Félelem a betegségektől és szeretteink megbetegedése

Mitől csökkenhet a félelem a betegségektől?

1. Ha már eleve foglalkozol magaddal, a lelked épségével, ennek hatása ilyen pánikhelyzetben felbecsülhetetlen. Mert jó eséllyel már ismersz néhány technikát a nyugalmad megőrzéséhez, és magad is jobban ismered, hogy mi segít a stressz elengedésében.

2. Ha észreveszed magadon a pánik, vagy stressz jeleit, keress olyan eszközöket és technikákat, amivel kezelni tudod a stresszt, és csökkenteni tudod a félelmed a betegségektől. Ha nem ismersz ilyet, akkor szívesen segítünk.

3. Erős, megingathatatlan hit bármilyen nálad nagyobb erőben.

4. Az életedben a legtöbb dolgot rendben lévőnek érzed. Ez magabiztosságot, önbizalmat, pozitív hozzáállást eredményez.

5. Ha van valami sport, hobbi, életcélként űzött hivatás az életedben, akkor kevesebb időd, energiád jut arra, hogy a betegségektől való félelmekre figyelj.

6. Minél gyakrabban töltődj fel, és keresd a lehetőségeket, hogy a természetben lehess.

Félelem a betegségektől - megszabadulás a stressztől a természetben

Van biztos recept, hogy legyőzzük a félelmet a betegségektől?

Tuti recept nincs.

Azt érdemes tudni, hogy a félelem a betegségektől NEM önmagában jelentkező probléma. Sok érzés, emlék, múltbeli trauma, hiedelem kapcsolódhat hozzá, amit szintén fel kell oldani ahhoz, hogy elmúljon a félelmed a betegségektől, és az immunrendszered se nullázódjon le az aggodalmaid miatt.

Mi járulhat hozzá a leginkább a betegségtől való félelem kialakulásához?

  • Félelem az elmúlástól, kiszolgáltatottságtól, öregségtől.
  • Szeretteink elvesztésétől való félelem.
  • Ha én „belehalok”, akkor ki gondoskodik a gyerekeimről?
  • Egzisztenciális félelmek.
  • Félelem a szabadság elvesztésétől, kiszolgáltatottságtól, attól, hogy mások mondják meg, mit tehetek.
  • Bizalmatlan, kiábrándult vagyok mások felé.
  • Félelem az orvosi ellátástól, kezelésektől.
Félelem a betegségektől és az orvosi kezelésektől

Mi az, amit már most tehetsz a betegségtől való félelem ellen?

1. Akármi történik, ne add meg magad lelkileg, légy annyira rugalmas, amennyire csak képes vagy rá az adott körülmények között!

2. Foglalkozz a fizikai erőd megtartásával: sporttal, tornával, kerti munkával.

3. Legyen terved a jövőre vonatkozóan. Mindig van alternatíva, mindig van megoldás, légy kreatív, és találd ki a saját egyedi megoldásaid.

4. A családod együtt lesz egész, és erős. Fontos, hogy támogassátok egymást, és legalább családi körben azt érezzétek, hogy együtt biztonságban vagytok. Beszélgessetek nyíltan arról, kit mi tölt el félelemmel. Hallgasd végig a családtagjaid, és ne bagatellizáld el az ő félelmeiket. Közösen keressetek megoldást a félelmeitekre.

5. Ha be vagy zárva a családoddal, csináljatok otthon közös programot. Rengeteg lehetőség létezik a közös főzésen, társasjátékon, és filmnézésen túl is. Csak a kreativitások szabhat határt a programötleteknek.

6. Nap mint nap csökkentsd a benned felgyűlő stresszt. Keresd meg, mi aggaszt épp a legjobban, és kezdj bele ezeknek a félelmeid oldásába!

Erre kiváló, és egyszerű módszer az EFT.

Amit itt rögtön ki is próbálhatsz:

 

Ha ennél több segítségre van szükséged, hogy a betegségektől való félelmed csökkenjen, jelentkezz Felnőtt vagy Gyerek EFT tanácsadásra!

Hasznos kérdések és válaszok

Ha félek a betegségektől, akkor hipochonder vagyok?

A hipochonder kényszeresen keresi magában a betegség jeleit, azt hiszi, hogy egy-egy betegség tüneteit produkálja. A betegségektől való félelem mértéke bár változó, de ezt nem csak az egyén félelmei befolyásolják, hanem a külső helyzet is (például egy járványveszélyes időszak). Ha a betegségtől való félelmeid erősek, keress szakembert, és kérj segítséget!

Az normális, hogy erősen félek a betegségektől?

Biztos, hogy nem jó. De hasznos megvizsgálnod ennek a lelki okait is! Mit tapasztaltál meg az életedben te a betegségről? Mit mondtak a betegségről mások (szeretteid, orvosok, tanárok)? Kezeld a lelki okokat (akár szakemberrel), és oldódni fognak a félelmeid.

Hogyan küzdhetem le hatékonyan a betegségektől való félelmet?

Az hogy félsz a betegségektől, nem ok nélkül van. De ezért nem csak a betegségek a felelősek, hanem a benned lévő félelmek is. Azt keresd, hogy mi alakította ki benned ezeket a félelmeket? Dolgozd fel a félelmek mélyebb lelki okait.

Nálunk az egész család aggódós, hogyan tudom figyelmen kívül hagyni az ő szorongásukat?

Ez akkor sikerülhet, ha te magad képes vagy a félelmeidet lerakni. És bennük nem a rosszat látni, hanem azt az embert, aki ezeken a félelmeken még nincs túl. A félelmek csak akkor tudnak „ragadósak” lenni, ha benned is megvan a nyoma az adott félelemnek.

Ezek is érdekelhetnek

A koronavírus és a karantén 33+1 pozitív előnye

A koronavírus és a karantén 33+1 pozitív előnye

Ne csak a negatívat lássuk a jelen karantén helyzetben! Lassan kifele lábalunk a koronavírus okozta sokkból, és ledermedésből. Mostanra mindenkinek, akár akarta, akár nem, a hosszú karantén alatt újra kellett gondolnia egy csomó mindent az eddigi életével...

bővebben

0 hozzászólás