Együttélés

Párkapcsolatban élsz, lehet, hogy még csak két hónapja, de az is lehet, hogy már öt éve.

Ebben a részben az együttélés próbatételeiről, az összecsiszolódásról, mindennapi konfliktusokról, intimitásról, a másik mellett való elköteleződésről, vagy annak hiányáról lesz szó.

Az együttélésben (akár házasságban, akár élettársi kapcsolatban élsz) mindig akadhatnak gondok, akadályok, zökkenők, nézeteltérések, amiken nehezebben lendülünk túl.

Az alábbiakról olvashatsz:

Honnan tudod, hogy ő az ideális pár, vagy keressél-e tovább?

Mit tehetsz, ha nem az ideális kapcsolatban élsz?

Félsz az elköteleződéstől, vagy a párod fél tőle

Gyereket szeretnék, de a párom nem (vagy fordítva)

Mindennaposak a veszekedések, konfliktusok közöttünk

Elszürkültünk egymás mellett, megkopott az izgalom, csak megszokásból vagyunk együtt

Nem működik úgy az intimitás, a kémia közöttünk, ahogy szeretném, szeretnénk

Túl sok mindenben nem értünk egyet (pl. gyereknevelési, életvezetési, életmódbeli kérdésekben)

Hogyan lehet megbocsátani a megcsalás után?

Hogyan lehet megbocsátani a megcsalás után?

A megcsalás feldolgozása párkapcsolaton belül A megcsalás egy szög a házasság koporsójában? Vagy figyelmeztetés, hogy hozzátok helyre a kapcsolatot? Hogyan lehet egyáltalán megbocsátani megcsalás után?[lwptoc] Mi a megcsalás? A hűtlenség vagy a megcsalás a...

Az aranykalitka jó és rossz oldala a párkapcsolatban

Az aranykalitka jó és rossz oldala a párkapcsolatban

Úgy érzed, Te is aranykalitkában élsz egy párkapcsolatban? Megvan mindened, de mégsem vagy szabad? Hogyan lehet kiszabadulni az aranykalitkából, ha végre szabad szeretnél lenni?[lwptoc] Mit jelent az aranykalitka egy párkapcsolatban? Az aranykalitka valami olyasmit...

A jó párkapcsolat 48 titka

A jó párkapcsolat 48 titka

Jó párkapcsolatot szeretnél? Összeszedtük, melyek a jó párkapcsolat jellemzői. Megmutatják, hogyan érdemes egy kapcsolatot működtetni. Használjátok![lwptoc] Mi teszi tartóssá a jó párkapcsolatot? 1. Van miről beszélgetni, és nemcsak a házastársi logisztika a téma. Nem...

6 lelki ok, amiért egy férfi fél gyereket vállalni

6 lelki ok, amiért egy férfi fél gyereket vállalni

A gyerekvállalás egyenrangú szerep. Kell hozzá egy társ, akivel bátran megbirkózol az összes jövőbeli, most még ismeretlen kihívással. De miért van az, hogy egy férfi fél gyereket vállalni?[lwptoc]  A férfiak gyerekvállalási kedve több okra vezethető vissza....

Párkapcsolati problémák megoldása – 3. rész

Párkapcsolati problémák megoldása – 3. rész

A párkapcsolati problémák szakaszai, és a megoldási lehetőségek A párkapcsolati problémák szakaszai időben jól elkülöníthetők, de minden szakaszban lehetséges a párkapcsolati problémák megoldása.[lwptoc]1. szakasz: A párkapcsolat kezdete Kezdetben mindent rózsaszín...

Párkapcsolati problémák – 1. rész

Párkapcsolati problémák – 1. rész

Létezik kiút a párkapcsolati problémák okozta stressz helyzetekből! Családi feszültségek, anyagi, házastársi konfliktusok, agresszió: minden családban felmerülnek párkapcsolati problémák, vagy párkapcsolati válság. Nem mindegy, hogyan birkózunk meg vele.[lwptoc]Ami a...

Párkapcsolati problémák okai – 2. rész

Párkapcsolati problémák okai – 2. rész

Melyek a párkapcsolati problémák okai? A legfontosabb általános válaszok: szerető, alkohol, anyagi problémák, távolmaradás a családi élettől. De az igazi probléma egész másképp kezdődik. Mit lehet tenni, ha már tudjuk, hogy baj van?[lwptoc]A párkapcsolati problémák fő...