Koronavírus pánik helyett 13 stresszoldó ötlet

Szerző: Sághy Zsuzsanna

Hogyan óvhatod meg a családod a pániktól, és annak következményeitől?

Minden évben elindul valami pánik az emberekben. Nem könnyű megállítani, mert ha valaki el kezd félni, az könnyen átragad a többiekre is. Tegyünk egy kísérletet, hogy a te családodban ne legyen úrrá a félelem.

Tartalomjegyzék

[lwptoc]

Stresszkezelés koronavírus pánik helyett

Mi a pánik?

Nagyfokú ijedtség, amely hirtelen fellépő bizonytalanság érzéséből származik egy csoportban. https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1nik

Ha kitör a pánik, akkor az emberek számára a megszokott viselkedési normák felülíródnak, és a félelem hatása alatt olyan cselekedetekre képesek, melyek normál körülmények között eszükbe sem jutnának.

Aki pánik helyzetben érzi magát, az csak a saját intenzív félelmeivel képes foglalkozni, és közben nem tud másokra figyelni. Viselkedését meghatározza még a csoport viselkedése is. 

Okok, amiért pánikot érzünk a koronavírus miatt

1. ok: Félelem az ismeretlentől

Az első pánikkeltő faktor a félelem az ismeretlentől. A koronavírusról annyit tudunk, hogy vannak halálos áldozatai, és egyelőre ismeretlen az orvosok előtt a betegség.

A halálos, és ismeretlen betegségektől mindig is féltek az emberek, mert minden, ami biztosnak tűnik, egy betegség hatására egyszer csak eltűnhet. Régen a betegségek (pestisjárványok) csatákat, háborúkat döntöttek el, országok cseréltek gazdát.

De a pánik nemcsak az ismeretlentől való félelem miatt alakul ki, hanem amiatt is, mert az emberek alkalmazkodóképessége a változásokhoz a jelen (túl)civilizált korban szinte a nullával egyenlő.

Arra gondolok, hogy a mai ember kritikus helyzetben hogyan találja fel magát. Megijed, ha elfogy az élelmiszer a boltból, és azt hiszi, hogy itt a világvége. A legtöbb ember azonnal tehetetlennek érzi, gondolja magát, ha valami szokatlannal találkozik.

A pánik tehát nem kifejezetten (és nem csak) a koronavírustól alakul ki, hanem attól is, hogy a fejekben nem tisztázott, mi mindent tehetünk még egy probléma esetén.

Ilyenkor valójában a problémákra, és a helyzet keltette pánikra fókuszálunk a megoldások helyett. Talán nem is hisszük el magunkról, hogy képesek vagyunk egy-egy válsághelyzetet kezelni.

Okok, amiért pánikot érzünk a koronavírus miatt

2. ok: Információhiány, vagy -többlet

A másik pánikkeltő faktor a tájékoztatás, a tájékoztatás hiánya, illetve a félretájékoztatás.

De az is pánikkeltő lehet, ha túl sok információ ömlik rá az emberekre ugyanarról a jelenségről. Ahogy most a koronavírus esetén is ez történik. Akárhova fordulsz, minden erről szól, és ettől támadhat az az érzésed, hogy a vírus az egész világon eluralkodott. Pedig inkább a hírekben, és az emberek fejében történt ez meg. Már képtelenség másra figyelni, vagy másra gondolni.

De, ha mindezek ellenére azt éreznéd, hogy korrekt tájékoztatást kapsz, megnyugtatnak, hogy biztonságban vagy, minden rendben lesz, a pánik helyett sokkal összehangoltabb lenne az emberek, a közösségek viselkedése.

És az is ide tartozik, hogy a tájékoztató szervek felé se túl magas a bizalmunk. Ha nincs meg ez a bizalom, akkor egyénileg a vérmérsékletünk, és félelmeink tükrében kézbe akarjuk venni az irányítást, mert megszoktuk már, hogy csak magunkra számíthatunk. 

3. ok: Félelem a gazdasági, egészségügyi válságtól

A harmadik pánikkeltő faktor, hogy a koronavírus pánik mellett a háttérben van egy sokkal sunyibb félelmünk is, amivel csak most kezdünk szembesülni.

Ez a gazdasági válságtól, összeomlástól való félelem. Még mindenki emlékszik a 2008-as gazdasági válságra. Azóta a gazdaság célja a fentarthatóság helyett ugyanúgy a folyamatos és állandó növekedés maradt.

És mint minden gazdasági összeomlás, ez is a közembereket fogja leginkább megviselni. De most még azt sem tudjuk, hogy jogos-e az ettől való félelmünk, vagy sem.

 

Milyen hatása van az életünkre a betegségektől való félelemnek, pániknak?

Milyen hatása van az életünkre a betegségektől való félelemnek, pániknak?

A pánik, és a félelem a stressz egyik jele. Egyfajta felfokozott stressz állapot, amikor valóban „elfelejtünk” gondolkodni. Hiszen amikor veszélyhelyzet van, nem gondolkodunk, hanem azonnal cselekszünk. Ez a túlélés záloga.

A stressz hatására rögtön menekülésbe fogunk, mert ez a természetes stressz reakció. A meneküléshez energiára, és oxigénre van szüksége az izomzatnak, amit a legtöbb energiát, és oxigént fogyasztó szervtől, az agytól fogja elvonni a szervezet.

De egy pánik helyzetben a szervezet irányítóközpontjának ez sem elég, így további energiaelvonásra ad parancsot. Menekülés közben nem kell a fajfenntartásról gondoskodni, emészteni, az immunrendszerre sincs szükség, és alvásra se.

Mert pánikhelyzetben egy a fontos: a túlélés.

Mert pánikhelyzetben egy a fontos: a túlélés. Teljesen mindegy, hogy a félelem valós helyzet miatt alakul ki bennünk, vagy csak elképzelünk valamit, a stresszreakciók ugyanazok.

Emiatt az erősen stresszelő emberek jobban küzdenek emésztési, szexuális, alvási problémákkal, gyengébb az immunrendszerük, és gyakrabban betegek.

Egy koronavírus pánik kellős közepén viszont a legkevésbé arra van szükségünk, hogy az immunrendszerünket hagyjuk legyengülni!

Akkor most félnem kell, vagy inkább vegyem félvállról az egészet?

Amikor elindult a koronavírus a világban az emberek gondolkodásuk és félelmeik szerint két csoportra oszlottak. Az egyik csoport lerohanta a gyógyszertárakat, és felvásárolta a tartós élelmiszereket. A másik csoport meg nevetett rajtuk, és elbagatellizálta a pánikot.

Hogy melyik a helyes?

Talán mindkettő csak a stresszre, és a pánik helyzetre adott különböző reakció.

De hogyan tehetnénk a stressz és a félelmek ellen a legtöbbet magunkért, és a családunkért?

 

13 ötlet, hogy mit tehetsz, hogy a családodban megőrizd a nyugalmat, és a békét

13 ötlet, hogy mit tehetsz, hogy a családodban megőrizd a nyugalmat, és a békét

1. Csinálj pozitív, lélekemelő dolgokat! Maradj optimista, amennyire csak lehet. Minden rosszban van valami jó, keresd meg ezeket a dolgokat, és figyelj a pozitív dolgokra.

2. Kerüld a pánikkeltő fórumok, emberek társaságát, mert semmi szükség arra, hogy te is telítődj, vagy attól pánikolj, amit mások mondanak.

3. Foglalkozz magaddal, a lelki világoddal többet. Ezt kritikus helyzetekben sokkal nehezebb megvalósítani, de a legfontosabb dolog, amit magaddal, és a szeretteiddel tehetsz. Mert minél nagyobb a fejetlenség odakint, annál fontosabb, hogy képes legyél megőrizni a nyugalmad odabent.

4. A szeretteidnek nem arra van szükségük, hogy féltsd őket, aggódj értük. A szereteted sokkal több erőt ad nekik, mint a félelmeid. Sok esetben többet ér, mint a gyógyszerek.

5. Erre az időre tegyétek félre a családi vitákat. Sokkal fontosabb, hogy válsághelyzetben a családtagok összefogjanak, és támogassák egymást.

6. Az iskola bezárások arra is jó lehetőséget biztosítanak, hogy több (minőségi) időt töltsetek együtt.

7. Figyeld meg a média, az emberek kommunikációját! A pánik nem egyik pillanatról a másikra hatalmasodik el az embereken, hanem fokozatosa nő a félelemszint, és egyszer csak berobban. Ha elérte ezt a szintet, akkor pillanatok alatt terjed (pont, mint a vírus). Ezért fontos tudatosan figyelni a téged elérő kommunikációra, hogy ne kerülj olyan gyorsan a hatása alá.

 

Mit tehetsz, hogy megóvd magad az anyagi bizonytalanságtól?

8. Amennyire teheted, maradj ki a pánikhelyzetekből, mind fizikálisan, mind mentálisan.

9. Legyél felkészült. Ami nem a tartós élelmiszerek felhalmozását jelenti, hanem azt, hogy higgy magadban: amikor eljön az ideje, kellő kreativitással és rugalmassággal tudsz bármit megoldani.

10. Fogj össze másokkal. Nehéz helyzetben ne a vetélytársat lásd másokban, hanem a lehetőséget a közös megoldásokra.

11. Ne ítélj el másokat, mert jobban félnek, mint te, vagy rosszabb helyzetben vannak (anyagilag, egészségileg), hanem segítsd őket, ahogy épp tudod.

12. Bármi is zajlik a világban, az nem más, mint az emberek fejében zajló belső háború kivetülése. Mutatja, hol tartunk lelkileg, érzelmileg. Ha te pozitívabb, egészségesebb állapotba kerülsz, akkor azzal segítesz mások energiaszintjének és tudatosságának emelkedésében is.

13. Ahhoz, hogy meg tudj nyugodni, és képes legyél rugalmasan alkalmazkodni a kialakult helyzethez, használd az EFT-t támogató segítségként, hoszen ezt a módszert pont a stressz csökkentésére fejlesztették ki.

Ehhez itt kapsz több segítséget:

Hasznos kérdések és válaszok

 Egy fertőzésveszélyes világban hol van az egészséges félelem határa?

Akármilyen is a helyzet a világban, félni soha nem tartozott a jó dolgok közé. Tarts be mindent, amit az orvosok mondanak, és dolgozz azon, hogy a félelmeid oldódjanak. Mert benned keletkeznek, csak te tudod azokat megszüntetni.

Én nem aggódom túlságosan, de a családom nagyon pánikol a koronavírus miatt, hogyan lehet ezt figyelmen kívül hagyni?

Szeretettel, megértéssel, és türelemmel. Lehet, hogy te vagy a család „nyugalom szigete”, ezt biztosíthatod mások számára is. Arra azonban figyelj, hogy ne szívják le túlságosan a te energiád, ezért fordíts időt magadra is.

Most már kevésbé érzek pánikot a koronavírus miatt, miért van ez?

Ez olyan, mint a tűzhányó közelében élni, hozzászoktál. De ez nem jelentheti azt, hogy figyelmetlen vagy fegyelmezetlen vagy. Figyeled a jeleket. A nagy bajok akkor szoktak bekövetkezni, ha az emberek figyelme lankad.

Lehet, hogy én már átestem a koronavírus fertőzésen, kell-e félnem, vagy lazíthatok?

Ha nem estél át koronavírus szűrésen, akkor nem tudhatod. Most butaság lenne egy vélt hiedelem miatt felelőtlenül viselkedni. A koronavírust még nem ismerjük eléggé. Mindenképpen tartsd be a szabályokat.

Jelentkezz ITT Felnőtt vagy Gyerek EFT tanácsadásra a hatékony stresszkezeléshez!

Foglalj időpontot!

Az űrlapon kiválaszthatod, melyik tanácsadóhoz szeretnél jönni, és személyes, vagy online tanácsadást szeretnél. 1-2 napon belül telefonon megkeresünk időpont egyeztetésért a megadott telefonszámon.

A foglalkozások ára:

Stresszkezelés esetén: 18.000 Ft / alkalom; 4 alkalmas bérlet: 64.000 Ft

Házasság megmentés, válás, válás feldolgozás esetén: 22.000 Ft / alkalom; 4 alkalmas bérlet: 80.000 Ft

Feliratkozó

18 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 64 000 Ft

22 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 80 000 Ft