Hiperaktivitás jelei a gyerek különböző életkorában

Takács Péter

 

Hogyan ismerhetjük fel a hiperaktivitást a különböző életkorokban?

A hiperaktivitás jelei életkoronként változnak, érdemes minél hamarabb tisztában lenni ezekkel, hogy felismerjük, ha probléma adódik.

Tartalomjegyzék

[lwptoc]
A hiperaktivitás jelei a különböző életkorokban

Az alábbi tünetek önállóan nem alkalmasak arra, hogy a szülő, a pedagógus hiperaktivitást diagnosztizáljon az átlagnál aktívabb, izgága gyerekek esetében! Amennyiben felmerül a gyanú, keresd fel a helyi Nevelési Tanácsadót, ahol segítséget kapsz a probléma diagnosztizálásában, kezelésében.

 

A honlap szakemberei abban tudnak segíteni, hogy a hiperaktivitás, figyelemzavar miatt kialakult stresszállapot, a gyermeked viselkedése, és az szülők nyugalmi állapota helyreálljon.

NEM vállaljuk a hiperaktivitás, és a figyelemzavar diagnózisát, annak gyógykezelését, és bármilyen fajta gyógyítását.

1. A korai hiperaktivitás jelei

Néhány anya arra is emlékszik, hogy a később hiperaktívnak diagnosztizált gyermeke a méhében sokkal erősebben rugdalódzott, mint a többiek. De ez még egyáltalán nem bizonyíték, hogy az a gyermek, aki élénken rugdalódzik hiperaktívvá válik.

Amennyiben a hiperaktivitás jelei 6 évesen jelentkeznek, akkor azok a tünetek jelen voltak már korábban is, akár 5 évesen, vagy még korábban.

Az első igazi problémák akkor jelentkeznek a hiperaktív gyerekeknél, amikor olyan környezetbe kerülnek, ahol szabályokat kell követni, és valamilyen rendszer szerint kell élni.

Ez általában az óvoda, vagy az általános iskola alsó tagozata. A diagnózist azonban nem lehet egy tünet alapján megállapítani. A hiperaktivitásnak számos tünete egyszerre kell, hogy jelen legyen.

2. A hiperaktivitás jelei a korai gyerekkorban, és az oviban

A kisgyermek nem képes arra, hogy:

  • Egy helyben, nyugodtan üljön,
  • Vagy kövesse az egyszerű utasításokat,
  • Vagy kontrollálja az impulzusait.
  • Könnyen mérges lesz, akár ok nélkül is,
  • Összeveszik a társaival, testvéreivel,
  • Akár meg is üti őket.
  • Hajlamos arra, hogy türelmetlen legyen, beleszól mások beszédébe, játékába.
  • Folyamatos mozgásban van,
  • Az egyik játékról pillanatok alatt átvált egy másikra.
  • Tele van energiával, és a veszélyérzete alacsony.
  • Esetleg a fájdalomküszöbe is jóval magasabb, mint az átlag.
  • Könnyen keveredhet bajba akár egy bevásárlás alatt is.
  • Ők azok, akik bedobálnak dolgokat a kosárba, nem tudnak nyugodtan ülni a bevásárlókocsiban, és kivágják a nagy hisztit, ha nem veszik meg nekik, amit akarnak.
Teszteld le mennyire boldog a gyereked!

3. Hiperaktivitás jelei általános iskolás korban

A hiperaktivitás soha nem egyformán jelentkezik mindenkinél.

Van olyan gyermek, aki a hiperaktivitás impulzív tüneteit mutatja leginkább.

Másoknak a koncentráció hiánya okoz gondot. Ők a figyelemzavarral rendelkező gyerekek.

Megint másokra kevert tünetcsoport jellemző: nemcsak hiperaktivitással, és impulzivitással küzdenek, de a koncentrációs képességük is gyengébb.

Az iskolás évek alatt a hiperaktív impulzív tünetcsoport jellemzőit mutató gyerekeket nem lehet nem észrevenni az iskolában.

Az órák alatt zavaró a magatartásuk, engedély nélkül válaszolnak a tanár kérdéseire, állandóan beszélnek, felállnak a helyükről, mászkálnak órán.

A koncentrációs képességek hiánya miatt figyelmetlennek tűnő gyerekeket nehezebb kiszúrni. Ők a figyelemzavaros gyerekek.

Nehézségeik vannak azzal, hogy kövessék a tanár utasításait, megcsinálják a házi feladatot, sok időt töltenek ábrándozással, elvesztenek játékokat, iskolai felszerelést, kerülik a koncentrációt igénylő helyzeteket, például az olvasást. Gyakran rendetlen az asztaluk, nehezen tudják szervezni az életüket. A táskájuk, a füzeteik rendezetlenek, követhetetlenek.

 

Hiperaktivitás jellemzői általános iskolás korban Az iskolás évek alatt a hiperaktív impulzív tünetcsoport jellemzőit mutató gyerekeket nem lehet nem észrevenni az iskolában

4. A hiperaktivitás jelei tinédzser korban

Különösen a figyelemzavarnál ilyenkor jelentkeznek erőteljesen a tünetek, mert a gyerekekre egyre több iskolai teher hárul, és ezt már nem tudják a megszokott módszerekkel kompenzálni.

Ha a jegyek erősen romlanak, gyanakodhatunk akár figyelemzavarra is. Ha kellően intelligens a gyerek, alsó tagozatban még könnyen megoldhatta a kevés, és egyszerű feladatot.

De felsőben minden napra más tanár jut, más elvárásokhoz kell alkalmazkodni. Ez jóval megterhelőbb, a figyelmét jelentősen igénybe veszi. Ha nehezen koncentrál, könnyen belefuthat, hogy hiába tudja az anyagot, figyelmetlenség miatt mégis rosszabb jegyet kap.

Ebben az időszakban erősebben jelentkeznek hiperaktív gyerekeknél a viselkedési, és koncentrációs problémák mellett a romló önértékelés, depresszió, vagy táplálkozási zavarok.

Nem egyszerű azonban megkülönböztetni a tinédzserek hangulatváltozásait, és viselkedését a hiperaktivitás jeleitől.

Ezért, ha felmerül a gyanú, hogy a gyereked talán hiperaktivitás jeleit mutatja, keresd szakemberek segítségét, akik meg tudják tanítani neki, hogyan kezelje az iskolai stressz helyzeteket, hogyan illeszkedjen be, vagy hogy kezelje a saját érzelmeit, energiáit.

 

A hiperaktivitás tinédzser korban

Mit tehetsz szülőként, ha a gyermeked a hiperaktivitás jeleit mutatja, vagy figyelemzavaros?

Amennyiben felmerül a gyanú, hogy gyermekednél a hiperaktivitás jelei mutatkoznak, vagy figyelemzavaros lehet, kérj időpontot a helyi Nevelési Tanácsadótól, hogy a szakemberek ki tudják deríteni, pontosan mi a probléma.

Ha a gyermeked szakemberek által megállapítottan hiperaktív, vagy figyelemzavaros, akkor a következőkben kaphatsz segítséget:

A Gyermek EFT tanácsadáson megtanulhatjátok, hogyan kezeljétek a feszült, stresszes helyzeteket. Megismerhetitek az egyik leghatékonyabb, gyors, tartós, és egyszerű stresszoldó módszert, az EFT-t, mely segíthet mindkettőtök önbizalmának, nyugalmának helyreállításában.

Miért éri meg igénybe venni ezt a segítséget?

  • Mert gyermeked problémái gyorsabban oldódnak, ha Te is aktív részese vagy ennek a folyamatnak.
  • Mert a tanácsok mellett olyan eszközt kaptok a kezetekbe, melynek segítségével megoldhatjátok a problémákat, oldhatjátok a mindennapi feszültségeket.
  • Mert a szülő önbizalma, önképe a minden energiát igénybe vevő hiperaktív gyermek mellett folyamatosan romlik, illetve az állandó igénybevétel hatására még egy kötélidegzet is megkopik.
  • Mert mindketten azonnal megtapasztaljátok, hogy az EFT milyen fontos része annak, hogy kijöjjetek a problémákból, és megkönnyebbüljetek.

Tudj meg többet!

Hiperaktivitás és a figyelemzavar okai

A hiperaktivitás, és a figyelemzavar következményei

Tévhitek a hiperaktivitás, és a figyelemzavar körül

A figyelemzavar, és hiperaktivitás lányoknál másképp alakul

Segíteni szeretnék figyelemzavaros, hiperaktív gyerekemnek!

A hiperaktivitás és figyelemzavar kezeléséhez alternatív segítség

Hiperaktivitás és figyelemzavar felnőttkorban

Milyen következményekkel jár a hiperaktivitás és figyelemzavar felnőtteknél?

Hiperaktivitás és figyelemzavar felismerése

Kérj időpontot, hogy helyreálljon a béke!

A hiperaktív gyerek nevelése kihívás a nap 24 órájában. Éppen ezért a hiperaktivitás jeleit, vagy figyelemzavaros magatartást mutató gyerekkel való segítő munka mellett szükség van a szülőkre is! Fogjunk össze!

Jelentkezz Gyerek tanácsadásra, hogy közösen kidolgozzuk a legjobb megoldást!

Itt nemcsak a probléma megismerése, a közös célok felállítása történik meg, de személyes tapasztalatot szerzel a stresszkezelő módszerek alkalmazásában. Te és a gyermeked is megtanuljátok az EFT-t használni.

Legyünk együtt szemtanúi a gyermeked változásának!

Tartalomjegyzék

Szeretnéd visszakapni a családi béke és boldog párkapcsolat érzését?

Kérj időpontot tanácsadásra és tegyük meg közösen az első lépést!

Takács Péter

párkapcsolati és családi krízis tanácsadó

Szülői elidegenítésben nőttem fel, és tudom, milyen az, amikor senki nem érti, mi történik veled. Ez a tapasztalat inspirálta a munkámat az elmúlt 20 évben, és emiatt tudok másképp segíteni, mint aki csak könyvekből ismeri ezeket a helyzeteket.

Miben segítek?
Párkapcsolati és családi krízisek feloldásán dolgozom, különösen olyan helyzetekben, ahol a szenvedés már régóta tart, és úgy érzed, egyedül maradsz:

házasságmentés
válás és annak feldolgozása
mérgező szülői kapcsolat felismerése és kezelése
szülői elidegenítés
traumák oldása

20 év alatt több mint 1500 embernek segítettem, több mint 10 000 közös munkaórában.

Miért érdemes velem dolgoznod?
Mert gyorsan megértem a lényeget, és nem tanácsokat adok, hanem megoldást keresünk együtt. Átlagosan 10-20 alkalom alatt azt érzed, hogy lezártál egy nehéz, vagy traumatikus fejezetet, és képes vagy továbblépni.

A blogon megjelenő cikkeim a 2006 óta tartó segítői tapasztalataimból születtek.

→ Részletes információkat itt találsz rólam
→ A további cikkeimet itt olvashatod

Az űrlapon kiválaszthatod, melyik tanácsadóhoz szeretnél jönni online tanácsadásra.

1-2 napon belül telefonon megkeresünk időpont egyeztetésért a megadott telefonszámon.

A foglalkozások ára:

25.000 Ft / alkalom;
90.000 Ft / 4 alkalmas bérlet

Nem kérünk kártyaadatot.

Új időpontot kérek űrlap

Kapcsolódó cikkek