9 kérdés a múlt elengedéséhez

Szerző: Sághy Zsuzsanna

Amikor nehézségekkel találkozunk, mindig válaszút elé érkezünk: hogyan engedjük el a múltat?

2020 az egész emberiség számára nehéz év volt.

Ezért fontos, hogy számot vessünk azzal, mi történt velünk ebben az évben, mit tanultunk meg, mi az, amit tovább szeretnénk vinni, és mi az, amit el szeretnénk engedni az elmúlt évből.

A múlt elengedéséhez ebben a cikkben 7 kérdést teszünk fel, ami Neked is segíthet, hogy megtaláld a kivezető utat.

Tartalomjegyzék

[lwptoc]

A válás feldolgozás lelki folyamata

Hogyan szabaduljunk meg azoktól a régi traumáktól, és rossz érzésektől, amik meghatározták azt, akik ma vagyunk?

Ha az elengedésről, főleg a múlt elengedéséről beszélünk a legtöbbet hallott kéréds mindig az, hogy:

“Szép, hogy engedjük el a múltat, de hogyan tegyük ezt meg? Hogyan kellene megbocsájtanunk azoknak, akik fájdalmat okoztak, rosszat akartak, vagy rosszat tettek velünk?

Igen, mindig a HOGYAN a legnehezebb.

Mert ehhez nemcsak őszintén szembe kell néznünk magunkkal, az érzéseinkkel, és azzal, hogy mi történt, hanem ismernünk kell olyan technikákat, amik az elengedésben segítenek.

De összegyűjtöttünk néhány fontos kérdést is, ami segít közelebb kerülni, mit érdemes a múltból elengedni.

9 kérdés a múlt elengedéséhez

1. kérdés: Itt és most, ebben a pillanatban mi az, ami a leginkább bánt?

A múlt elengedésének első lépcsője, hogy meg tudd határozni, mi bánt a legjobban, mi okozza ebben a pillanatban a legtöbb fájdalmat, szorongást, félelmet, dühöt.

Mindig a legintenzívebb érzésekkel érdemes kezdeni az elengedést: valószínűl ezek okozzák a legtöbb problémát, ezek térnek vissza a leggyakrabban, és akadályozzák az életed.

Mélyedj magadba, figyelj befelé, és gondold végig: mi jut eszedbe indulattal, vagy fájdalommal a leggyakrabban a múltadból?

Ez lehet:

  • egy konkrét esemény,
  • egy konkrét személy,
  • egy személlyel kapcsolatos több esemény,
  • vagy más-más személyhez kapcsolódó több esemény, amiben mindig ugyanazok a dolgok történnek meg veled újra (pl. megszégyenítenek, kirekesztenek, stb.).

 2. kérdés: Mi az, amit a legkevésbé tudsz elengedni, pedig tudod, hogy mennie kéne?

Vannak dolgok, amikről pontosan tudjuk, hogy el kellene őket engednünk. Lehet, hogy már régóta tudjuk. Lehet, hogy már ezerszer elmondta mindenki a környezetünkben.

Mégsem tudunk tőlük megszabadulni. Ez lehet egy személy iránti ragaszkodás, lehet egy pozitív érzés, de lehet valaki iránt érzett el nem múló düh, vagy nem viszonzott érzések miatti fájdalom is.

Egy biztos, hogy az a közös bennük, hogy te is tudod, hogy már rég el kellett volna engedned azt a személyt, érzést, vagy emléket, mégsem tudod kiverni a fejedből. Újra és újra visszatér.

Makacsul ragaszkodik hozzád (vagy te hozzá). Nehézzé válik a múlt elengedése.

Ilyenkor merül fel a leggyakrabban az a kérdés, hogy: jó, de hogyan?

Most egyelőre csak határozd meg, hogy mit, vagy kit kellene elengedned? (A cikk végén visszatérünk a múlt elengedésének hogyan-jára is.)

Minek van itt az ideje, hogy elengedd a múltadból, az életedből?

Mi okozná a legnagyobb megkönnyebbülést?

Mert ha ezt el tudod engedni, rengeteg energiád szabadul fel, amit most még leköt ez a múltbeli személy vagy esemény.

A múlt elengedése - mit kellene a leginkább elengedni

3. kérdés: Mi az, amiért a legjobban szeretnél megbocsájtani magadnak?

A múlt elengedéséhez nemcsak azok a fontos kérdések, mit követtek el mások velünk szemben, hanem az is, hogy mi az, amit magunknak a legjobban szeretnénk megbocsájtani?

Mi az, amit magunkkal kapcsolatban a lgeszívesebben szélnek eresztenénk?

Mert az is sok álmatlan éjszakát, és intenzív rossz érzést okoz, ha valamiért folyamatosan magunkat vádoljuk, és a saját hibáinkon őröljük folyamatosan magunkat.

Nem tudjuk elengedni ezeket, nem tudunk megbocsájtani magunknak, nem tudunk megnyugodni és tovább lépni.

4. kérdés: Mit kellene most a legjobban megbocsájtanod másoknak?

A múlt elengedéséhez fontos, hogy számba vedd azt is, mi a legfontosabb számodra, amit megbocsájtanál másoknak (ha adódna rá lehetőséged, hogy megtedd).

Itt is három kategória jöhet szóba:

1. Milyen eseményeket kellene megbocsájtanod?

2. Kiknek kellene / szeretnél megbocsájtani?

3. Milyen érzéseid szeretnéd megbocsájtani magadnak, hogy ezt váltották ki belőled?

És itt fontos megjegyezni azt is, hogy a megbocsájtás nem azt jelenti, hogy elfogadod azt, amit ezek az emberek tettek veled.

A megbocsájtás azt jelenti, hogy az eddigi rossz érzéseid elengeded a testedből, az energiarendszeredből, a gondolataidból.

És egyszerűen csak hagyod magad felszabadulni mindazok alól, amik eddig nyomasztottak.

A megbocsájtás nem a másik tetteinek az elfogadása, hanem a te szabadságod.

5. kérdés: Milyen régi minták elengedésének érett meg az ideje?

A múlt elengedéséhez az is hozzá tartozik, hogy megvizsgáld a saját életed, és a berögződéseid.

  • Milyen régi mintáid, vagy szokásaid nem hasznosak már számodra?
  • Mi az, amit szívesebben tennél le, minthogy tovább vidd?
  • A régi megszokott reakcióid, viselkedési mintáid közül mitől szeretnél végre megszabadulni?
  • A napi rutinodban is akadhatnak olyan elemek, amitől szívesen elköszönnél végre, ha tudnád, hogyan tedd meg.

 

A múlt elengedése a te szabadságod

Ha az előző kérdésekre végiggondoltad a válaszokat, és már egész pontos térképed van, hogy a múlt elengedése milyen elemekből épül fel a te életedben, akkor következő lépésként azt is érdemes feltérképezni, hogy:

  • milyen erőforrásaid vannak,
  • milyen pozitív tulajdonságokkal rendelkezel,
  • mi az, amit már most is tudsz.

A pozitív érzéseid, tulajdonságaid, erőforrásaid fognak segíteni a múlt elengedése után is megtalálni a helyed a világban. Sőt, ezek az erőforrásaid abban fognak segíteni. hogy jobb helyet találj a világban, mint amit elképzelhetőnek tartottál magadnak.

6. kérdés: Az elmúlt évben (időszakban) milyen helyzetben érezted leginkább, hogy önmagad vagy?

  • Mikor engedhetted meg magadnak, hogy önmagad legyél?
  • Mit csináltál akkor?
  • Kik vettek körül téged?
  • Mit láttál, éreztél és hallottál, mikor legjobban önmagad voltál?

7. kérdés: Mik voltak a legnagyobb kihívások, amiket meg tudtál oldani ebben az időszakban?

Ez a kérdés azért fontos, hogy végig vedd mindazt a saját erőfeszítéseid közül, amire büszke vagy, amit talán erődön felül sikerült teljesítened, vagy örülsz, hogy el tudtál érni.

Csak ezeknek a dolgoknak a végiggondolása már egy pozitív érzéshullámot indíthat benned.

Ami ugyan nem fogja eltüntetni mindazt, ami a múltban történt, és elengedésre vár, de segít megerősödni, és egy kicsit kívülről látni magad, hogy mi mindent tettél már meg magadért, vagy másokért.

8. kérdés: Mi volt a legnagyobb elismerés és felismerés önmagaddal és a saját erőddel kapcsolatban az elmúlt időszakban?

Itt gondolhatsz mások elismerésére is, de sokkal jobb, ha azokra a helyzetekre gondolsz, amikben a saját elismerésed tudtad kivívni.

Vagy valami meglepő, pozitív felismerésed támadt magaddal kapcsolatban.

9. kérdés: Ki szeretnék a jövőben lenni, ha már elengedtem a régi mintákat, és a rossz érzéseimet?

És végül, ha már tudod, mit szeretnél a múltból elengedni, és ehhez milyen erőforrások állnak a rendelkezésedre, akkor utolsó lépésként meghatározhatod magadnak azt is, hogy ki szeretnél a jövőben lenni.

Képzeletben teremtsd meg azt a jövőbeli éned, aki már a múlt elengedése után van.

  • Milyennek látod a jövőbeli önmagad?
  • Milyen képességekkel rendelkezik?
  • Mit tud ő, amit te még csak most fogsz elkezdeni tanulni, amikor belekezdessz a múlt elengedésébe?

Minél élénkebben látod a jövőbeli önmagad a múlt elengedése, és a mostani problémáid nélkül, annál vonzóbb lesz számodra, hogy el is akard érni ezt az állapotot.

És annál könnyebben veszed rá magad arra is, hogy elindulj egy olyan jövő felé vezető úton, amin már a múlt elengedése egyre könnyebben megy, akármilyen traumák is értek korábban.

Gyakorlat a múlt elengedéséhez

Ez a videó egy kis ízelítőt szeretne adni abból, HOGYAN lehet könnyedén, és kevés fájdalommal elengedni a múlt eseményeit, amiről a legtöbben azt gondolják, hogy csak nehezen és kemény munka árán lehet megtenni.

 

Ha szeretnél segítséget kapni a múlt elengedéséhez,

jelentkezz ITT Felnőtt tanácsadásra!

Feliratkozó

18 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 64 000 Ft

22 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 80 000 Ft