A gyermekkori agresszió kezelése – mit tehetsz szülőként?

Szerző: Takács Péter

Mi húzódik meg az agresszív gyerek viselkedése mögött?

Szülőként frusztráló, mikor az iskolában, vagy otthon agresszív a gyerek. Mit tegyél, ha gyermeked agresszív? A gyermeki agresszió mögött sok lelki ok húzódhat meg. Valahogy véget kellene ennek vetni! Tiltsam? Beszéljek a fejével? Mit tegyek?

Az alábbiakban  a gyermekkori agresszió kezelésével ismerkedhetsz  meg.

A gyermekkori agresszió kezelése

Az agresszív gyerek

Agresszív az a gyerek, akinek a cselekedetei támadó jellegűek. Ez irányulhat valaki másra, saját magára, vagy a külvilágra, pl. tárgyak, élőlények ellen. Minden olyan viselkedés agressziót jelent, mely testileg vagy lelkileg sérülést okoz.

Általános tévhitek a gyermeki agresszió kezelésében

1. A fiúk sokkal balhésabbak, mint a lányok. A lányokkal kevesebb gond van!

Látványra elképzelhető, azonban az eredmény tekintetében nincsenek különbségek. A női és férfi szerepek egybecsúszásával, az önmegvalósítási szándék összetévesztése, a törtetés sokban megváltoztatta lányok viselkedését már gyerekkorban is.

2. A lányok sokkal kifinomultabb eszközöket alkalmaznak

Ez csak részben igaz. A fiúk is használhatnak kifinomult, nem azonnal észrevehető eszközöket, és a lányok is tudnak fizikális agressziót elkövetni.

3. Add vissza, ne hagyd magad!

Az iskolában, az osztályban egyedül lévő gyermek csak nagyon szorult helyzetben támad vissza. Még akkor is, ha fizikai ereje ezt lehetővé tenné.

4. Bemegyek az iskolába és szétszedem azt a kölköt, aki bántja a gyerekem!

Ha a szülő megfélemlíti más gyerekét, az csak újabb agressziót szül. A pedagógus, az iskola igazgató, és az érintett szülők bevonásával lehet csak tisztázni a konfliktust.

5. Csak a lúzereket bántják

Senki nem születik lúzernek, és minden gyereknél vannak olyan területek, amit fejleszteni szükséges. Bármelyik gyerek lehet agresszió áldozata.

 

Gyermeki agresszió és tévhitek

6. Az agresszív gyerek otthon is agressziót tapasztal, ezért képtelen az agresszió kezelésére

Nem.

Lehet otthon valaki tündéri, de a suliban a feszültség hatására kijöhet a rosszabbik énje.

A gyerek agresszív viselkedésének jelei

Az agresszív gyerek:

  • Robbanékony, impulzív, viselkedése éretlenebb.
  • Az érzelmeit nem képes a korának megfelelő módon kifejezni.
  • Könnyű őt felidegesíteni.
  • Nehezen kezeli a kritikát és a stresszt.

A gyermekkori agresszió lehetséges okai

1. A gyerekek azt csinálják, amit látnak, nem azt, amit elvárunk tőlünk

Megfigyelik a környezetüket, a szüleiket, testvéreiket, és a barátaikat, és ez alapján cselekszenek.

Lehet, hogy a szülőket mintázzák, amikor agressziót alkalmaznak. Könyvek, tanácsadók arról írnak, hogy legyen a szülő következetes, és azt várja el gyermekétől, amire ő maga is képes.

Épp csak azt nem teszik hozzá, hogyan valósítsák ezt meg a szülők!

Mindenki volt gyerek, és mindenkit felneveltek a szülei a legjobb tudásuk szerint. A minta tehát ott van bennünk. A jó és a rossz minta is.

A rossz minta megváltoztatása nagyon nehéz, mert sok a mélyben a feldolgozatlan trauma, korlátozó hiedelem, erős negatív érzelmi töltés. Ahhoz, hogy a rossz szülői minta megváltoztatható legyen az eredeti traumák miatt kialakult érzéseket kell elengedni.

Erre kiválóan alkalmas az EFT! Az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája) segít az agresszió kezelésében

2. Figyelemfelhívás

Az agresszív gyerekek a figyelemfelhívás sajátos, számukra mégis működő stratégiáját alkalmazzák.

„Ha balhé van, rám figyel!”

Ez rendszerint nem is tudatos szándék.

3. A be nem teljesült vágyak miatt érzett frusztráció

Ha gyerekként úgy érzem, hogy én nem vagyok olyan okos, mint az osztály eminens tanulója, az könnyen válthat ki belőlem agressziót, és valahogy az agresszióm által levezetem a belső feszültségem is.

4. A média szerepét sem szabad elhanyagolni.

A TV, rádió, újságok, internet, számítógépes, telefonos játékok világa különösen képes azt a képet kialakítani a gyermekben, hogy:

A világ agresszív, ha élni akarsz, akkor csak így lehet érvényesülni!”

De számos kutatás bizonyította, hogy a médiában közölt, elérhető agresszív tartalmak fokozták a gyerekek agresszív viselkedését.

5. A szeretetéhség, a biztonságra való vágy is kiválthat a gyerekekből agressziót

A gyerekek minden pillanatban visszajelzést, figyelmet kérnek. Gyakran a bizonytalanságuk hozza ki belőlük az agressziót.

Ha ezzel a háttérben meghúzódó szeretet- és figyelem éhséggel nem foglalkozunk, akkor az agresszió kezelése is sokkal nehezebbé válik, mert épp az agressziót kiváltó okokkal nem törődtünk. 

Teszteld le mennyire boldog a gyereked!

Hasznos ötletek szülőknek az agresszió kezeléséhez

1. Az agresszív műsorok, játékok korlátozása

Hívd fel a gyermeked figyelmét az értéktelen, agresszív információra, tartalomra. Az agresszív filmek, műsorok helyett ajánljunk neki alternatív lehetőségeket, mellyel elfoglalhatja magát. A korlátozás mellett tartsuk tiszteletben az érdeklődési körét is.

2. Az energiák levezetése

A bennünk rejlő felesleges energia mindenképp megtalálja az utat kifelé.

Ha erre nincs lehetőség hasznos módon (pl. sporttal), akkor az agresszió is egyfajta kiút. Érdemes inkább alternatív lehetőségeket ajánlani. Sport, kirándulás, játék formájában.

 

Mit tehetek, ha a gyermekem agresszív? Agresszió megelőzése - Hasznos ötletek

3. Lehet, hogy a mi frusztrált állapotunkat mintázza a gyerek

Az agresszió kezeléséhez vezesd le Te is a stresszt a Neked legjobban megfelelő módon.

Jóga, sport, bokszzsák, kerti munka, EFT.

4. Az “Én üzenetek” fontossága

„Te üzenetek” helyett („Micsoda baromságot művelsz már megint, hogy lehetsz ilyen buta!”) használj „Én üzeneteket” a gyermeked felé. (“Amit csinálsz, idegesít engem! Azért csinálod, mert idegesíteni szeretnél, vagy azt szeretnéd, hogy figyeljek rád?”)

5. Mennyiségi és minőségi idő

Tölts elég mennyiségi és minőségi időt a családoddal, és a gyermekeddel.

6. A visszajelzés

Ha a viselkedése javul, jelezd vissza neki.(„Nagyon örülök, hogy ma simán ment a reggeli felkelés!”)

7. Milyen szeretetnyelve van a gyerekednek?

Az agresszió kezeléséhez elengedhetetlen, hogy ismerd az ő szeretetnyelvét.

Ismerd meg a gyereked szeretetnyelvét, és alkalmazz a szeretetnyelvből minél többet (minőségi idő, dicséret, szívességek, apró meglepetések, ölelés).

Mert az agresszív gyerek egyik fő problémáját – engem nem szeret senki – tudod vele feloldani.

Haladj lépésről, lépésre.

Az agresszió kezelésében és a változásban nagy segítségedre lesz az EFT a düh, és harag oldásában, hogy helyére végre nyugalom költözzön!

Ha a gyermekedet bántják mások, akkor ebben a cikkben találsz segítséget , hogy hogyan kezeld.

Hasznos kérdések és válaszok

Mitől agresszívak a gyerekek az iskolában?

A gyerekeknél még ha otthon béke is van, a suliban az elvárások, a mások feszültsége bennük is békétlenséget, feszültséget gerjeszt. A bennük lévő feszültség látszólagos levezető eszköze az agresszió.

Nálunk otthon nincs verekedés, kiabálás a gyerek mégis agresszív otthon, miért?

Az agressziónak két állapota van. A nyilvánvaló agresszió, és az elnyomott agresszió. Lehetsz feszült, tehetetlen bármi miatt, ha azt nem tudod megoldani, de belül feszült vagy, az érződik rajtad. Ezt a gyerekek mivel ismernek téged, könnyen leveszik, és a felszínre hozzák. De az is lehet, hogy bennük van elnyomott feszültség valami miatt, amit az otthoni biztonságosabb légkörben mutatnak ki.

Van-e értelme a büntetésnek, ha agresszív a gyerekem?

A büntetés az egy adott helyzetre adott válaszreakció, nem kiszámítható. A következmény az előre lefektetett alapokon nyugszik. A gyerek tudja, hogy mire számíthat. A büntetésnek semmi értelme, a következménynek igen, ha az előre és közösen le van egyeztetve.

Mi az 4 legfontosabb dolog, ami, ha teljesül a gyerekem kevésbé lesz agresszív?

  • Engedd el a félelmeidet, és dolgozz a tehetetlenségeden,
  • Ha bármit mondasz, az legyen következetes, és a mondanivalód legyen kongruens azzal, ahogy azt mondod,
  • Ha bennetek béke van a gyerek is békésebb,
  • Tanítsd meg a gyermekedet az érzelmei kifejezésére, és a stressz kezelésére.

Jelentkezz Gyerek tanácsadásra, hogy közösen kidolgozzuk a legjobb megoldást!

Itt nemcsak a probléma megismerése, a közös célok felállítása történik meg, de személyes tapasztalatot szerzel a stresszkezelő módszerek alkalmazásában. Te és a gyermeked is megtanuljátok az EFT-t használni.

Legyünk együtt szemtanúi a gyermeked változásának!

Foglalj időpontot!

Az űrlapon kiválaszthatod, melyik tanácsadóhoz szeretnél jönni, és személyes, vagy online tanácsadást szeretnél. 1-2 napon belül telefonon megkeresünk időpont egyeztetésért a megadott telefonszámon.

A foglalkozások ára:

Stresszkezelés esetén: 18.000 Ft / alkalom; 4 alkalmas bérlet: 64.000 Ft

Házasság megmentés, válás, válás feldolgozás esetén: 22.000 Ft / alkalom; 4 alkalmas bérlet: 80.000 Ft

Feliratkozó

18 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 64 000 Ft

22 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 80 000 Ft