Szülők egészségi problémái

Ebben a részben az egészségügyi problémák lelki okaival foglalkozunk.

Nem a betegségeket szeretnénk meggyógyítani, hanem arra szeretnénk rávilágítani, hogy egy-egy betegség hátterében milyen kiváltó lelki okok állhatnak.

Nem az egészségügyi problémák tüneteit kezeljük.

Az EFT azonban képes hozzájárulni a betegségek lelki okainak megszüntetéséhez, ezzel könnyebbséget hozva az életedbe.

Az alábbi cikkekben a különböző betegségekhez kapcsolódó lelki állapotokat több szempontból is megvizsgáljuk. Megismerkedhetsz egyes betegségek (nem orvosi értelemben vett) tüneteivel, megoldási lehetőségeivel, kiváltó okaival, és az adott megbetegedések gyerekekre gyakorolt hatásával.

Figyelem!

Az itt olvasható javaslatok kiegészítő lehetőségként szolgálnak
egy-egy betegség kezeléséhez.

Semmilyen formában nem helyettesítik az orvosi kezelést, a kezelőorvos által felírt gyógyszereket, és javasolt műtéteket.

Az itt olvasható cikkek célja a figyelemfelhívás, és az esetleges orvosi kezelések mellett kiegészítő módszerként nyújtott lelki segítségnyújtás, a betegség, az adott lelkiállapot hatékonyabb gyógyulása érdekében.

21 kérdés a kiégés jeleinek felismeréséhez

21 kérdés a kiégés jeleinek felismeréséhez

"Minden nap fáradt vagyok, és nincs kedvem semmihez." Érezted már ezt az érzést tartósan? Hogy a világ beszürkült körülötted teljesen? Mik a kiégés biztos tünetei, hogyan juthattál el oda, és hogy tudsz kikeveredni belőle? Erre ad választ a cikk.[lwptoc] 1. Mindig...

Immunrendszer erősítése házilag

Immunrendszer erősítése házilag

Immunrendszer erősítése otthon, hogy megvédd a családod Az immunrendszer erősítése, erőssége kulcsfontosságú minden betegség legyőzésében. Lélekben erősnek kell maradnunk, hogy bírjuk a strapát, és legyőzzük a betegségeket, ami megtámadta a szervezetünket. [lwptoc]...

Koronavírus pánik helyett 13 stresszoldó ötlet

Koronavírus pánik helyett 13 stresszoldó ötlet

Hogyan óvhatod meg a családod a pániktól, és annak következményeitől? Minden évben elindul valami pánik az emberekben. Nem könnyű megállítani, mert ha valaki el kezd félni, az könnyen átragad a többiekre is. Tegyünk egy kísérletet, hogy a te családodban ne legyen úrrá...

Alkoholizmus a családban – van segítség

Alkoholizmus a családban – van segítség

Az alkoholizmus hatása a családra Az alkoholista nem akaratgyenge ember, hanem alkoholbeteg. Ha alkoholizmus van a családban, nem csak az alkoholista szorul segítségre, hanem az egész család![lwptoc]Az alkoholizmus fogalmaAlkoholista az, akinél a sok alkohol ivás...

Hogyan hat a munkahelyi stressz a gyermekünkre?

Hogyan hat a munkahelyi stressz a gyermekünkre?

A munkahelyi stressz kihat a gyermekünk közérzetére is Kimerült, stresszes vagy a munkától, és még ott a család is? Le tudod az ajtóban tenni a munkát? Mit tehetsz, ha az életed részévé vált a munkahelyi stressz? [lwptoc] Szülők és a munkahelyi tények Miután a...

Pánikbetegség – Legyőzhető EFT-vel

Pánikbetegség – Legyőzhető EFT-vel

Pánikbeteg vagy? Van hatékony segítség! Tudtad, hogy a pánikbetegség természetes úton is tartósan legyőzhető? Szeretnéd, ha a pánik és a pánikrohamok elmúlnának, és megerősödnél testben és lélekben? [lwptoc] Mi a pánikbetegség? A pánikbetegség időszakos erős...

A stressz tünetei és az egészség

A stressz tünetei és az egészség

A stressz tünetei hogyan hatnak az egészségünkre? A stressz egyszerre van jelen a fejünkben, a gyomrunkban, a szívünkben. A stressz kihat az összes sejtünkre. Mit tehetünk a stressz tünetei ellen?[lwptoc] A stressz tünetei és kémiája Stresszes helyzetben a testünk...

Szorongás – hogyan győzd le?

Szorongás – hogyan győzd le?

Amikor a félelmek fojtogatnak A szorongás, fojtogató félelmek képesek elhatalmasodni rajtunk. Ez kihat a hangulatunkra, teljesítményünkre, az életünkre. Mi a kiút a szorongásból? Mik a szorongás tünetei, és okai? [lwptoc] Mi pontosan a szorongás? A szorongás fogalma A...

Tudtad, hogy a fóbiák kezelhetők EFT -vel?

Tudtad, hogy a fóbiák kezelhetők EFT -vel?

A fóbiák azok az irracionális félelmek, amiktől mások nem szoktak félni. De az EFT segítségével a félelmek megszüntethetők! Sőt magadnak is el tudod tüntetni őket. [lwptoc]„A fóbia indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől...