4 szülői kihívás a gyereknevelésben a következő évtizedre

Szerző: Takács Péter

Milyen szülői kihívásokkal szembesül egy mai szülő 2021-ben?

Gyereket nevelni soha nem sétagalopp. Nézzük, milyen helyzetekre érdemes felkészülni szülőként, ha gyereket nevelsz a 21. században!

Tartalomjegyzék

[lwptoc]

Szülői kihívások a gyereknevelésben

1. szülői kihívás: 2020 a Covidrólt szólt, miről szól majd a 2021?

A Covid kapcsán megtapasztaltuk, hogy miként kezel az emberiség egy ismeretlen betegséget. Vizsgáljuk meg a Covid következményeit, kihatásait, melyekkel szülőként neked is szembe kell nézned!

Miközben általánosan megtanultuk elfogadni a távolságtartást, a maszkhasználatot, emberek betegedtek meg, és haltak bele egy új betegségbe.

Most ott tartunk, hogy minden ember találkozott már a vírussal valamilyen formában. Vagy átélte a betegséget, vagy hozzátartozóját vesztette el, vagy rokonai-ismerősei dolgoznak a frontvonalban, vagy a gazdasági hatások érintették közvetlenül.

Az emberi alkalmazkodóképesség sok szempontból nem ismer határokat.

Tavasszal még tapsoltunk az egészségügyben dolgozóknak, ma meg? Tavasszal még sehol sem voltak a napi halálozási számok a mostanihoz képest. Most meg szemrebbenés nélkül tudomásul vesszük a magas megbetegedési és halálozási számokat. Hozzászoktunk, alkalmazkodtunk hozzá.

A vírus miatti bezártság közben viszont elmagányosodtunk. Akinek nem volt rendben a magánélete, zűrösek voltak a családi viszonyok, annak a 2020 szakítópróbát jelentett.

Mivel a homeoffice-ban nem volt szocializációs tér, ezért jobb híján a gondolataiddal maradtál egyedül. Azok pedig jöttek.

Az elmúlt évben arányaiban jóval több szorongással, számítógépes játékfüggőséggel küzdő felnőttel és gyerekkel foglalkoztam, mint előtte. Mert felszínre jöttek a megoldandó problémák.

Ezeknek a problémáknak a Covid, vagy a karantén valójában csak a katalizátora volt.

Figyelve a a Földön zajló környezetkárosítást, valószínű, hogy nem a Covid lesz az utolsó betegség, ami meglátogat minket.

Ezért fel kell készülnünk arra, hogy magunk, és a családunk lelkileg fittek legyünk, és bírjuk az elkövetkező időszak lelki terhelését. Mert csak így élhetünk minőségi életet akár egyénileg, akár családban.

Ez az elkövetkező évek szülői kihívásainak egyike is lesz.

A szülői kihívások egyike, hogy lelkileg fittek maradjunk

2. szülői kihívás: A klímaváltozást sem úsztuk meg!

Csak kevesebbet beszéltünk róla. A kérdés azért becsapós, mert addig nem teszünk semmit, amíg nem a saját bőrünkön érezzük a problémát.

Pedig érezni, csak még nem fáj eléggé.

Ne csak az enyhe telekre gondolj megkönnyebbülve, felsóhajtva, hogy kevesebb a fűtésszámla!

Az élelmiszerárak emelkedtek a legjobban az elmúlt években. Miért? Mert a klímaváltozást a mezőgazdaság szenvedi meg legelőször.

Majd az egészségügy, mert a hőséghullámok, a légszennyezés következtében egyre több a sürgősségi, illetve krónikus betegségben szenvedő.

De hogy érint ez szülőként?

Fel kell készítened a gyereked egy olyan fajta életre, amiben:

1. Kevesebb a pazarlás. Mert az ételek harmada a kukában végzi (már csak ennek megállításával rengeteget segíthetsz a klímaváltozás megfékezésében).

2. Megtanulja, hogyan tudja ellátni magát a lehető legegyszerűbben. Ez az önellátás amellett, hogy önbizalmat is ad neki, de egy Covidhoz hasonló helyzetben, egy felvásárlási lázban se okoz riadalmat, mert tud főzni, mosni, vasalni…

3. Ennek továbbfejlesztése lehet az, amikor az élelmetek egy részét magatok termelitek meg. Akár egy balkonládában, akár egy konyhakertben.

4. A mai gyerekek felnőttként rá lesznek kényszerülve arra, hogy a klímaváltozás miatt tudatosabb energiafelhasználók, fogyasztók legyenek. Valószínű, hogy ők felnőtt korukra már nem élhetnek annyira pazarlóan, mint a mi generációnk.

 

Az egyik szülői kihívás a fenntartható, pazarlásmentes, egészséges táplálkozás

3. szülői kihívás: az oktatási színvonal romlása

A mai gyerekek legtöbbje 4. osztályban már teljesen motiválatlan az iskolában.

Tudják, hogy fontos a tanulás, de képtelenség meggyőzni őket arról, hogy erőltessék meg magukat, és tanulják meg a leckét.

A mai gyerekek értékrendje már nem az, amit belénk neveltek (tanulj minél többet, és akkor majd lesz jó munkád). Őket nem lehet szavakkal meggyőzni, mert az őket körülvevő valóság egészen más képet mutat.

Teljesen felesleges azt magyaráznod, hogy tanulja meg A walesi bárdokat. Mert beüti a Google-ba és ott van.

De pillanatok alatt elérhető közelségben van a másodfokú egyenlet megoldóképlete is. Sőt, ha egy kicsit jobban túr a neten, akkor a házi feladatot simán megoldja helyette egy alkalmazás gyakorlatilag bármilyen tantárgyból. Akkor meg minek?

A mai tananyag nem életszerű, ezért a gyerekek, köszönik szépen nem kérnek belőle!

Ezzel egyidejűleg a pedagógusok helyzete se túl rózsás, megbecsültség, motiváltság szempontjából.

Mivel ma nem a fejlődés irányába halad az oktatás, ezért RÁD marad, hogy a gyerekedet életképessé tedd motiváció, érdeklődés, vagy tanulás szempontjából is.

Az igazi szülői kihívás az, hogy ehhez Neked is drasztikus változtatásokra lesz szükséged a gondolkodásodban!

Biztonsági öveket bekötni!

1. Az iskola csak papírt fog adni a gyerekednek. Ha arra vágysz, hogy a gyerek a suliban megtanuljon mindent, amire az életben szüksége lesz, ez nem fog összejönni.

2. Továbbra is fontos, hogy képes legyél motiválni a gyereked, de figyelj arra a határra, hogy ez a motiváció nem menjen a szülő gyerek kapcsolat kárára!

3. Azokból lesznek az életképes gyerekek, akik vagy maguktól motiváltak és sikeresek a tanulásban, vagy jó üzleti érzékük van, vagy nagy a szociális érzékenységük. Illetve azok, akiknek jó érzékük van a kétkezi munkához, alkotáshoz. Ez számtalan lehetőséget rejt, ne állj meg csak az elsőnél!

4. A gyereknek ki kell bírnia az élet, és az oktatás közötti disszonancia miatt keletkező nehéz helyzeteket. Segíts neki az érzelmi intelligenciája fejlesztésében is!

5. Ne akard mindenáron betolni a legjobb gimibe, mert lehet, hogy nem neki való!

6. A szereteten alapuló szülő gyerek kapcsolat sokkal fontosabb, mint bármilyen iskolának megfelelni.

7. Az iskola versengésre készteti a gyerekeket, de az életben azok jutnak majd előre, akik képesek együttműködni másokkal. Miért? Mert a jövő munkái nem az egyéni karrierről, hanem projektekről szólnak majd.

8. Sehol nem tanítanak ma az általános iskolákban hatékony stresszkezelést, vagy pénzügyi jártasságot, amelyek a jövőbeli kompetenciáikat fejlesztenék. Ez is rád vár. Mindkét képesség komoly versenyelőnyt jelent.

9. Ha a gyerek tehetsége miatt egyetemre készültök, kezdjetek el előre takarékoskodni. Akár hazai, akár külföldi egyetemek felé kacsingattok, egy mesterképzésig 10 milliós költséggel kell számolnotok, alsó hangon.

10. Felesleges előre stresszelni a gyereket a gimnázium, az egyetem miatt! Ma egy C1-es nyelvvizsgával, és négyes érettségivel Európa számos egyetemére simán felveszik majd a gyereked. Ahol ráadásul nem azt nézik, hogy mit nem tud, hanem azt, hogy mit tud.

 

Az egyik szülői kihívás: megküzdeni az oktatási színvonal romlásával

4. szülői kihívás: Mit tehetek, ha a gyerekemet semmi nem érdekli?

Alapvetően három ok miatt érezheted azt, hogy a gyereket semmi nem érdekli:

  • Alacsony az önbizalma, ezzel párhuzamosan a szorongása az egekben.
  • Van, ami érdekli, de az szerinted időpocsékolás (pl. a számítógépes játékok).
  • Még fogalma sincs, mit szeretne, későn érik.

Egy dolgot tehetsz, még a legsötétebb pillanatokban is: hiszel benne.

Ez erőt ad neki. Természetesen abban is segíthetsz, hogy a szorongásai oldódjanak, az önbizalma növekedjen.

Addig, amíg eldönti, hogy mi lesz vele, annyit tudsz tenni, hogy felkínálsz neki opciókat, és lehet, hogy az egyik valahogy megfogja majd őt.

Ehhez ki kell lépned a saját fejedből, a saját elképzeléseid közül, mert lehet, hogy pont az lesz a nyerő, amit te naplopásnak gondoltál, és a gyereked  mondjuk a Twitch-en a live streamek megtekintéseiből szedi össze az egyetemi tandíjára a pénzt…

A legvégső esetben se kell Dunának menned! Hiszen a gyerek előtt az is példa, amit Te csinálsz. Még a legellenállóbb gyerek is tőled tanulja meg az élet alapjait, és ha a szükség úgy hozza, alkalmazni is fogja.

Az egyik szülői kihívás: gondolkodj másképp!

Összefoglalva

Így 2021-re, vagy inkább 2021-től, egyre inkább szükség lesz arra, hogy sok szempontból életképessé tedd a gyerekedet.

Szülőként gyors alkalmazkodásra vagyunk kényszerítve, amiben talpon kell maradnunk, mert a gyerekeink „jobb híján” belénk fognak kapaszkodni.

A külső világban történő dolgok megváltoztatása csak akkor lehetséges, ha először a belső világunkban teszünk rendet.

Ez a rendrakás a gyereked számára is példaértékű lehet, amiben, ha nem is szó szerint, de követni, fog. Egyszer csak azt fogod észrevenni, hogy a gyereked, akiért annyit aggódtál, nagyszerű felnőtté vált, aki megáll a saját lábán is.

Ehhez kívánok neked sok erőt és szeretetet!

Ha szülőként szeretnél segítséget kapni a szülői kihívások elviseléséhez, jelentkezz ITT Felnőtt tanácsadásra!

Ha úgy érzed, a gyerekednek lenne szüksége több érzelmi támogatásra, vagy stresszkezelésre, akkor jelentkezzetek ITT Gyerek tanácsadásra!

Feliratkozó

18 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 64 000 Ft

22 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 80 000 Ft